Sikertörténet

„Volt, hogy száraz, félig penészes kenyeret ettünk" – D. Tóth Norbert volt állami gondozottként most másoknak segít

Kis Dalma Róza

Létrehozva: 2023.05.19.

A ma már rendőrként dolgozó fiatal családapa minden álma volt, hogy egy kiegyensúlyozott családi életet teremthessen meg. Tudta, hogy álmai bár messze vannak, nem elérhetetlenek: Hajdú-Bihar vármegyéből a BRFK Kommunikációs Osztályáig jutott D. Tóth Norbert.

D. Tóth Norbert élete során kétszer is állami gondozásba került: egyszer 9 hónaposan, majd 16 évesen. Négyéves korától édesanyjával és öt testvérével élt együtt egy 30 négyzetméteres, apró, összkomfort nélküli házikóban, ahol tanulni is alig tudott. Azóta már hamarosan harmadik diplomáját szerzi meg és rendőrként dolgozik. A fiatal családapa küzdelmes élete egy igazi példa mindazok számára, akik nehéz körülmények között élnek, de szeretnének nagyot álmodni.

Norbert gyerekkora óta arról álmodott, hogy olyan élete legyen, amilyet mára megteremtett magának. Fotó: D. Tóth Norbert

Piac takarítástól az egyenruháig és a diplomáig

Norbert korán felismerte, hogy az a családi háttér és gondolkodásmód, ami otthon körül vette eltér attól, amivel el lehet kezdeni egy életet, így kezébe vette saját sorsát. Még csak tizenkét éves volt, amikor általános iskola mellett elkezdett dolgozni.

Piacra jártam takarítani és fizikai munkákat vállaltam iskola mellett. Már akkor láttam, hogy szakmát kell tanulnom, ha nem akarok egész életemben kubikolni. Így tetszett meg a szobafestő szakma, amit ki akartam tanulni

kezdte történetét a Metropolnak Norbert, akinek édesanyja nem nézte jó szemmel, hogy tovább akar tanulni a nyolc általános után, így kénytelen volt eljönni otthonról.

– Három napot töltöttem az utcán, amikor végül egy osztálytársam – és akkori szerelmem – édesapja felajánlotta, hogy élhetek a városszélén álló tanyájában. Onnan jártam be a festő suliba, majd később kollégiumba kerültem – folytatta a rendőr, aki kitartó munkával, apró lépésekkel, de egyre közelebb érezte magát az álomhoz, amit elképzelt magának. 16 éves korában, amikor édesanyja elhunyt azonban Norbert ismét állami gondozásba került, hiszen még kiskorú volt. 

Bár azt a szabadságot elvesztettem vele, amit előtte szerettem, viszont végre családias környezetbe kerültem, ahol főztek, mostak rám, napi háromszor ehettem 

– mesélt a lakásotthonokban töltött időszakáról Norbert, aki a szobafestő szakma kitanulása után leérettségizett és beiratkozott a Debreceni Egyetemre, ahol szociálpedagógiából szerzett diplomát. Ekkor tetszett meg neki a rendőr szakma is, és úgy döntött, az egyetem mellett elkezdi a Miskolci Rendvédelmi Technikumot. 

Norbert végül a rendőrségnél találta meg hivatását. Fotó: police.hu

„Olyan elérhetetlennek tűnt, hogy egyszer rendőr legyek, mint a Földről a Hold"

D. Tóth Norbert állami gondozottként sosem gondolta, hogy egyszer rendőr lehet belőle, ahogyan sok más hasonló helyzetben lévő gyermek sem. Ő mégis megcsinálta: elvégezte a rendészeti iskolát, majd először járőrként teljesített szolgálatot és innen lépkedett egyre feljebb, minél több iskolát elvégezve a rendőrség berkein belül. Hamarosan körzeti megbízott lett, később pedig Pesten lett bűnügyi területen vizsgáló, majd kiképző. Ezután szakirányítóknál dolgozott, jelenleg pedig a BRFK Kommunikációs Osztályát erősíti. 

Életútja példaként szolgál minden állami gondozott gyermek számára, amit igyekeznek is eljuttatni minél több otthonba egy országjáró előadással, „Kiállok magamért!" címmel. 

Az előadás a KV társulat és a Láthatáron Csoport által működik, az ORFK-val szerződésben. A színészek rossz körülmények között és állami gondozásban élő gyerekek életét mutatják be, az egyik karakter pedig egyenesen rólam szól. Az előadás végén mindig felfedjük a nézők előtt, hogy én vagyok az egyik karakter és a gyerekek beszélgethetnek velem, kérdezhetnek engem. Ezt nagyon fontosnak tartom, hiszen így megmutathatom nekik, hogy nincs lehetetlen, és ők is be tudják járni azt az utat, amit én – mondta Norbert, aki mára valóban megvalósította gyermekkori álmát: két gyönyörű kisgyermek édesapja egy szerető feleséggel, akikkel Gödöllőn élnek.

Mindent meg akart adni gyermekeinek, amit ő nélkülözött

Norbert és felesége két gyönyörű kisgyermeket nevelnek, boldog, kiegyensúlyozott családba. Szociális érzékenységüknek hála nevelésük egyik sarokköve a jótékonykodás és a másokon való segítés. 

Szeretném, ha olyan apaként néznének rám, mint amilyen apára én vágytam. Bárhova megyünk segíteni a gyerekek jönnek velünk, hogy lássák, hogy az az élet, amit ők élnek attól van merőben eltérő. Van olyan, ahol nincs fürdőszoba, étel az asztalon, pedig ugyanolyan szeretnivaló gyerekek, mint ők. Ilyenkor szoktam elmondani nekik, hogy bizony én is így éltem, ilyen körülmények között

– árulta el nevelési módszerét az édesapa, aki az anyai és apai minták morzsáit a lakásotthonok nevelőitől tanulta el és építette be szülői hozzáállásába. Bár Norbert édesanyja már nem érhette meg fia sikereit, a rendőr édesapa tudja, hogy figyelemmel kíséri útját és segít neki fentről. Norbert igaz úgy érzi sikerült magának és talán édesanyjának is bizonyítania, gyermekkora kompenzálása egy állandó dolog lesz az életében.

Ingyen fest, hogy volt állami gondozottak eljuthassanak a Balatonra

Norbert legutóbb eredeti szakmájához visszatérve, szobafestőként ajánlotta fel, hogy ingyen kifest bárkinél Gödöllő környékén, aki anyagilag támogatja Illésné Áncsán Aranka, azaz „Anyácska” táborát, ahol a Balatonra visznek le 40 volt állami gondozottat és családját nyaralni és fejlődni a magyar tengerhez. Norbert a Metropolnak elmondta, hogy rengeteg ember állt melléjük és úgy néz ki sikerül is összegyűjteni a pénzt, amiért nagyon hálás.

https://cdn.borsonline.hu/2023/04/oE7jvXSTYUnVUdrXxTN0qE43rWmO2XVloH1JvlcwMKk/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc1OTM4MjYxZDU1MDRhYTM4ZGY0YzU1NDg2OWE1NGNm.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Hétköznapi hős: a mentőápolóként dolgozó edző élesztette újra a szurkolót a focimeccsen

Egy gólöröm miatt szaladt a pályára a szurkoló...

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Titkos nyomozás folyik a volt győri rendőrkapitány ügyében, már 18 gyanúsítottat hallgattak ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145748_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713568510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144930_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól