46 éve történelmet írt a tudomány és a fantasztikum - bemutatták a Csillagok Háborúját

csillagok háborúja
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 25. 12:00
A mai fiatalok közül kevesen tudják, hogy amikor az egyik kedvenc meséjüket nézik, az korántsem gyermekeknek készült és már csaknem 50 éve annak, hogy bemutatták a mozikban. Ez pedig nem más, mint a Csillagok Háborúja.
Kurkstein J.

1977. május 25-e piros betűs ünnep a sci-fi rajongóknak, ugyanis ezen a napon mutatták be a Csillagok Háborúja című filmet, amit később átneveztek és Star Wars IV: Egy új remény címmel vetítettek. 

Az alkotás bemutatása előtt senki sem tudta, hogy ez a film annyi folytatást, előzményfilmet, sorozatot és ki tudja még mi minden mást fog még megélni.

A Star Wars saga máig népszerű, sőt talán még népszerűbb, mint valaha. A mű alapjaiban változtatta meg az amerikai filmgyártást és az ahhoz szorosan tartozó reklám és marketing tevékenységet. A film íróját és rendezőjét George Lucas-t hőssé, míg a produkció színészeit élő istenekké formálta, legalábbis a rajongók szemében. Nem tudunk úgy egy boltba bemenni, vagy utcán végigmenni, hogy ne köszönne vissza a népszerű sci-fi egy ruhán, egy használati tárgyon, vagy akár egy közlekedési eszközön. Bár hazánkba az ősbemutatóhoz képest jóval később, csak 1979. augusztus 16-án jutott el az alkotás, nálunk is jókora tábora lett, akárcsak a világ minden táján. 

george lucas
George Lucas író-rendező a Csillagok Háborúja forgatásán Tunéziában éppen egyeztet Anthony Daniels-el, aki C3PO-t alakította Fotó: Sunset Boulevard / Getty Images 

Az erő a magyar rajongókkal volt - közkívánatra karácsonykor 

Azt, hogy mennyire imádták, imádják a magyarok is a Csillagok Háborúját jól példázza az az eset, hogy levelekkel árasztották el a Magyar Televíziót, és kérték, sőt követelték, hogy a mutassa be a filmet. Ennek meg is lett eredménye, méghozzá 1984 karácsonyán, pontosan december 25-én. Ez azért is volt óriási dolog, mert ekkor láthatták először magyar szinkronnal az alkotást, ugyanis a moziban csak felirattal vetítették. Érdekesség, hogy az eredeti trilógia három epizódja közül csak a Birodalom visszavág kapott magyar szinkront.

Egy messzi-messzi galaxisban 

Azt, hogy mennyi embert ért el a Csillagok Háborúja eddig és ezután mennyit fog nem lehet megjósolni, elég ha csak azt említjük, hogy ennek a cikknek a szerzője egyetemi szakdolgozata témájául is ennek a filmnek a médiára gyakorolt hatását választotta. A kérdés felmerülhet, hogy mit tudott, mit tud ez az alkotás, mivel képes máig milliókat a képernyők elé ültetni és meddig teheti ezt meg ilyen sikeresen. 

Talán azzal, hogy sosem akart több lenni egy mesénél, melyben a jó és a rossz harca, mellett szerelmet, kalandot is kapunk, mindezt pedig szórakoztatva, nem is akárhol, hanem egy messzi-messzi galaxisban.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.