Soha nem tudja meg az olaszországi gyermekgyilkossággal vádolt egykori pornószínésznő édesapja, milyen ítélet születik lánya büntetőügyében. Bradács György két héttel ezelőtt, szívinfarktus következtében elhunyt. Az idős férfi bízott abban, hogy a lányát felmentik, vagy legalább itthon töltheti le a büntetését.
Mint arról a Bors beszámolt, Bradács Katalin és Juhász Norbert kapcsolata még a közös gyermekük megszületése előtt megromlott. Mivel a viszonyuk egyre inkább elmérgesedett, a családsegítőnek is be kellett avatkoznia az ügyükbe. A bíróság végül az apának ítélte a kétéves Alexet, ám az anya nem adta át a kisfiút a férfinek. Olaszországba szöktette, ahol több napos bolyongás után halálra késelte. A perugiai börtönben fogva tartott nő elleni büntetőperben várhatóan május végén születik elsőfokú ítélet. A tárgyalássorozat megkezdése előtt a volt pornóst igazságügyi orvosszakértői bizottság vizsgálta, hogy megállapítsák, a nő büntethető-e egyáltalán. Végül beszámíthatónak találták, igaz, a védője azóta is igyekszik alátámasztani ennek ellenkezőjét. Bradács a bíróságon többször is botrányt okozott a viselkedésével. Az egyik alkalommal összevissza beszélt, máskor a hatóság által lefoglalt telefonját követelte.
Az is megesett, hogy kezdeményezte, hogy a letartóztatását a börtön helyett egy szociális intézményben tölthesse, ám erre nem kapott engedélyt. Most egy újabb kérvényét utasította el a bíróság, ugyanis szeretett volna hazautazni az édesapja temetésére.
Most sem fogom látni a lányomat
– mondta szomorúan a Borsnak Erzsébet, Katalin édesanyja. Az idős asszony egyébként már rég elvált a férjétől, Györgytől, de rendszeresen beszéltek.
- Gyuri környezetéből megtudtam, hogy a volt hitvesemet Dömsödön temetik majd el, de még nem dőlt el, mikor. Bizonyára bíztak benne, hogy az olasz bíró elengedi a lányunkat a temetésre – fejezte be Erzsébet.
Bradács György a Borsnak korábban kifejtette: bárki bármit gondol a lányáról, Katalin jó anya volt és szeretettel gondoskodott a kis Alexről.
Még egy levelet is eljuttatott hozzám, amiben tulajdonképpen bocsánatot kért a kisfiától. Szerintem nem börtönben, hanem kórházban lenne a helye
– mondta akkor a férfi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.