"Isten veled, Tibi!" - hetek óta halott lehetett a férfi nádudvari nyaralójában

megtalálták
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 16. 18:00
Szomszédoknak lett gyanús egy nádudvari férfi eltűnése, akiről kiderült, hogy már hetek óta halott lehetett.

A Haon írta meg, hogy valósággal ellepték a rendőrök és a mentősök szerda délelőtt a Keleti-főcsatorna nádudvari szakaszát. A zsaruk kisvártatva rendőrségi szalaggal vonták körül az egyik nyaralót, méghozzá tragikus okok miatt: a hétvégi házban egy holttestet találtak. 

A férfi holtteste hetekig feküdhetett a házban - Fotó: Tóth Imre / Haon

Kiderült ugyanis, hogy a rendőröket a helyiek értesítették, méghozzá azért, mert a házban lakó férfit már jó ideje - azaz közel egy hónapja - nem látták, pedig korábban igencsak aktív életet folytatott: életvitelszerűen élt a házikóban, gyakran horgászott a parton, és gyakorta járkált a településen is. 

A környékbeliek ezért aggódni kezdtek, mikor sem a környéken, sem pedig a parton nem találták a férfit:

- Gyakorta összefutottunk vele, kedvesen köszönt és mosolygott, máskor pedig csendben horgászgatott a parton. Megszokott látvány volt, először viszont fel sem tűnt senkinek, hogy elmaradt. Egy-két hét elteltével viszont már különös volt, akkor kezdett gyanakodni mindenki 

- mondta lapunknak egy helybeli. 

Úgy tudjuk, hogy Tibor egyedül élt a nyaralóban, így senki nem volt, aki a házból értesíthette volna a hatóságokat. 

- A szomszédainak lett különös, hogy nem bukkant fel, így kihívták a zsarukat, ők találták meg a házban Tibi holttestét. Még most is borsódzik a hátunk attól, hogy hetekig is bent feküdhetett 

- ingatta a fejét a férfi. 

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási eljárás keretében nyomoz a férfi halálának ügyben, tehát az már bizonyos, hogy nem történt idegenkezűség. A helyieket nagyon megrázták a történtek, a férfit ugyanis, ha látásból, de sokan ismerték: 

- Azért, ha látásból is, de sokan ismerték őt, így nagyon lesújtott minket a halála, főleg, hogy annyi ideig feküdt ott bent. Nagyon sajnáljuk, hogy ilyen körülmények között ment el - szögezte le a helybeli férfi. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.