Légibaleset

Ajka közelében találták meg a lezuhant magyar repülőgép roncsait

Piréz

Létrehozva: 2023.04.08.

Vezetője holtteste is a pilótafülkében volt.

Régészeti leletek után kutatva bukkantak rá Ajka közelében egy második világháborús Focke-Wulf gyártmányú csatarepülő darabjaira. Ráadásul a roncsok között a pilóta földi maradványait is megtalálták, aki a kutatók szerint nem lehetett más, mint a hősi halált halt Sztrókay Géza szakaszvezető

Fotó: Spielwarenmesse Nürnberg

A hírt a Honvédelmi Minisztérium jelentette be a közösségi oldalán. A felfedezés azért is rendkívüli, mert Magyarországon eddig három lelőtt gép került elő, de mindegyik német felségjelzéssel. Mivel ez a gép magyar, így a leletet rendkívül értékesnek tartják.

A roncsra a Laczkó Dezső Múzeum fémkereső csoportja bukkant rá a tavalyi év végén. Miután az első darabokról a szakértők megállapították, hogy harci repülőgépből származhatnak, a feltárást a Magyar Roncskutató Egyesület vette át. A munkálatokat 2022 decemberében kezdték, és mostanra fejezték be. 

Az FW-190-es kategóriájának legjobb vadásza volt a második világháborúban, csúcssebessége az óránként 700 kilométert is megközelítette, és nagyobb tűzereje volt, mint az ugyancsak legendás Messerschmittnek. A Luftwaffe együléses vadászgépe földi célpontokat támadva a szárazföldi csapatok számára nyújtott közvetlen légi támogatást. A háború során egyre erősebb és jobban felfegyverzett változatai készültek, volt torpedóvető és vadászbombázó verziója is. Nem csoda, hogy az ellenség reszketve figyelte, és próbált minél többet leszedni közülük. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755863_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai Dominik kezdett, drámai fordulattal ért véget a Liverpool meccse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22782_resized.jpg?avcount=1702165810
origo.hu

Bugyiban, melltartóban simogatja magát David Hasselhoff hatalmas mellű lánya - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754137_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a testbeszéd-szakértő: erről árulkodik Katalin hercegné friss fotója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755227_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz–ukrán háború 654. napja – Megkezdhette téli hadműveletét Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756162_auto_resized.jpg
ripost.hu

Előkerült a királynő levele: megint hazudott Harry herceg és Meghan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755132_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Egy tanár meghalt, egy diák kórházba került a kiskunhalasi szalagavatókon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22783_resized.jpg?avcount=1702165810
origo.hu

Meztelen melleit mutogatja az online pornózásból élő szexi focistanő - galéria (18+)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755872_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elfogyott a lekvár, de zserbót készítenél? Ezzel helyettesítheted a dzsemet a sütiben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702165810
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756066_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hagyja magát Károly: nem enged fia érzelmi zsarolásának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702165810
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/CVuCNEX8feAzxv-CrpbS5F41996WAUL1zHpfBtWcCPI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI3YWY0OTg3NmYyZTQwMWFiMjI5Yjc4MWMwMDllNGFj.jpg
Búcsú

"Klaudia a csillagok közé költözött"– különleges emléket állított csillagász feleségének Ferenc

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/b67KSytqLry-pGJmXPnMEqaoRZ4MyC-IbMn9ZqZN4CY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkZDUwZTI1ZDhmMTQ4ZWM4ZDdkZDJiZDZkYzA1MDIx.jpg
Lángok

„Nem bírtam végignézni, ahogy az életem megsemmisül” - porig égett egy kétgyermekes család háza