A Salgótarjáni Rendőrkapitányságon március 14-én a reggeli órákban személyesen tett feljelentést egy 23 éves férfi. Elmondása alapján előző este taxival megjelent barátnője bátonyterenyei otthonánál, hogy a 17 éves szerelmét elszöktesse. A lány édesapja és testvére kocsival a fiatalok után indult. Salgótarján határánál utolérték és megállították őket. A kocsiból kiszállva a taxihoz szaladtak és a lányt a párjával együtt erőszakkal a saját kocsijukba ültették és visszavitték őket Bátonyterenyére. A út során már megkezdődött a fiatal férfi bántalmazása, ugyanis a 44 éves édesapa a sértettet több alkalommal arcon ütötte, illetve megfenyegette, hogy most már nem engedi haza és meg fog halni. A bátonyterenyei házhoz érve a bántalmazást és a fenyegetéseket tovább folytatták. Egy kést és egy fegyvernek látszó tárgyat helyeztek el mellette és az idősebb egy baseballütőt vett magához, amellyel test szerte több alkalommal megütötte lánya párját. A fiatal 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság felkérésére a Terrorelhárítási Központ munkatársai a két férfit Bátonyterenyén elfogták. A hatóság tagjai a két elkövetőt előállították, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság nyomozói személyi szabadság megsértése és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt őket kihallgatták, őrizetbe vették és az ügyészségen előterjesztést tettek a 44 éves férfi letartóztatásának indítványozására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.