GYÁSZ

Tragikusan fiatalon meghalt a jövő világbajnoka, egy ország gyászolja

E.K.

2023. március 21. kedd 19:15

A sportoló csupán 19 éves volt.

Holtan találtak rá március 17-én a Bristolból származó Jude Moore bokszolóra, akit a "jövő világbajnokaként" emlegettek.

Jude Moore bokszoló
Óriási tehetségnek tartották / Fotó: England Boxing

A 19 éves sportoló országos bajnok volt, és 2017-ben Angliát képviselte a romániai EUBC Junior Európa-bajnokságon. A fiatal tehetség a héten Milánóban is ringbe szállt volna, miután korábban megnyerte első felnőtt küzdelmét a lengyel nemzeti bajnok ellen – számolt be róla a The Sun.

Abszolút sztár volt, pótolhatatlan. Az a tény, hogy Nagy-Britannia egyik leghátrányosabb helyzetű közegéből jött, és elérte azt, amit, egyszerűen lenyűgöző. Mindenben kiemelkedő volt, teljesen összetörtünk. Nem sokáig ragyoghatott, de nagyon fényesen csillogott, amíg élt. Szórakoztató volt, a boksz pedig egy ilyen ipar. Ezért vagyok biztos benne, hogy világbajnok is lehetett volna belőle"

– árulta el Craig Turner, Jude edzője.

Az edzőterem által Jude szüleinek, valamint testvéreinek támogatására létrehozott jótékonysági kampányon már 6000 font (2,6 millió forint) gyűlt össze. A fiatal bokszoló halálának körülményeit egyelőre nem részletezték.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16049721_auto_resized.jpg
origo.hu

Minden idők legőrültebb meccsén dőlt el az Európa-liga döntő a Puskás Arénában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15678_resized.jpg?avcount=1685612415
origo.hu

Vastag Csaba és felesége mindent elárultak a titkos álomesküvőjükről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A legnagyobb titokban fogott össze Vilmos herceg és Harry: Diana ügyében intézkedtek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16050643_auto_resized.jpg
life.hu

Felhőszakadás, viharos szél, jégeső: erre a hét vármegyére figyelmeztetést adtak ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048318_auto_resized.jpg
vg.hu

Suhajda Szilárd emlékére rendkívüli műsorváltozást jelentettek be a vezető kereskedelmi tévécsatornák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15679_resized.jpg?avcount=1685612415
origo.hu

Szabó Zsófi vetkőzéssel indította a napot - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16050556_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tízmilliókba kerül a halálhegy megmászása, mégis sokan kifizetik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16046597_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Figyelmeztetést adott ki a Google: ne kattints rá, ha ezt látod a leveleid között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/d9FnanazDOuV5ema7sdXzgm-X43y1x-AzeUek7h5eP8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRlMmVhNWI5ZjA3YjQxNWZiYTQzZjI3YmQzMjc4ODUy.jpg
Aktuális

Háborúba akarnak kényszeríteni Brüsszelben

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/UHxQIlq45DzsjKn07nfj8pdTEdPjWsOouBd0rHfjWeM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4Yjc0YmI2OGNhOTRlYWNhNDA3OGFjZTVlYWYzOWJl.jpg
Everest

A csúcshódító serpa kitálalt a problémákról