A hír igaz: Varga Judit elválik a férjétől

varga judit
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 07. 22:51
Az igazságügy miniszter férje a Facebook-oldalán közölte ezt kedden.

"Majd 18 évvel a megismerkedésünk után az utóbbi két hónapban egyértelművé vált, hogy a közös utunk Judittal véget ért. A jövőben minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ugyan külön, de mégis közösen minden szeretetet megadjunk a három csodálatos fiúnknak"  - írta Varga Judit férje, Magyar Péter. 

Magyar azt is hozzátette: a jövőben minden igyekezetükkel azon lesznek, hogy ugyan külön, de mégis közösen minden szeretetet megadjanak a három gyermeküknek.

 

Az igazságügyi miniszter közleményében azt írta, szeretné megerősíteni, amit a férje nyilvánosságra hozott.

"Valóban válófélben vagyunk. Ahogy eddig is, ebben a nehéz időszakban is három közös gyermekünk biztonsága és nyugalma a legfontosabb számunkra. Ezért tisztelettel arra kérjük a sajtó képviselőit, hogy legyenek tekintettel fiainkra, képmásukat ne hozzák nyilvánosságra, valamint tartózkodjanak pletykák, találgatások közlésétől. Külön, de minden szeretetet meg fogunk adni a három csodálatos fiunknak."

A közleményt azzal zárja, hogy egyebet nem kívánnak megosztani a nyilvánossággal, és köszöni a megértést.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.