Hadházy Ákos és a Momentumosok egy csoportja, köztük Fekete-Győr András egykori pártelnök, Gelencsér Ferenc jelenlegi vezető és Hajnal Miklós országgyűlési képviselő lebontották a kordonokat a Karmelita kolostornál – tájékoztat a Mandiner. A politikai ötletet bizonyára a FIDESZ sok évvel ezelőtti Kossuth téri akciójából próbálták meg meríteni. Csakhogy van egy nagy különbség. Míg a Gyurcsány-féle kordonok a gyülekezési szabadság meggátlásáról szóltak, most ők a Várban zajló építkezések körül bontották el a kordonokat. Aztán hősies pózokba vágva magukat elkezdődhetett a fotózás.
Fekete-Győr András a Facebook-oldalán számolt be az esetről, amelyről egy fotót is megosztott, melyhez kísérőszövegként annyit írt:
Kordonbontás, rendszerbontás.
Mint ahogy a Mandiner is beszámolt, a Medián legutóbbi mérése szerint a biztos szavazók körében a Momentum 9 százalékon áll. A Mandiner felhívta a figyelmet, hogy Donáth Anna EP-képviselő viszont nem vett részt az eseményen.
Az akcióban résztvevő Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is Facebook-oldalán megosztott bejegyzésből az is kiderült, hogy az ellenzéki politikusok egy plakátot ragasztottak fel a Karmelita épületére, amelyen hét pontban foglalták össze Magyarország megújítására vonatkozó elképzeléseiket.
Aztán elmentek haza...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.