Kiürültek az utcák Ukrajnában: Férfiakra vadásznak, hogy besorozzák őket

Ukrajna
PUBLIKÁLÁS: 2023. február 07. 19:09
Nem csak a kényszersorozások miatt érzik magukat veszélyben a magyarok, hanem azért is, mert egyre több a magyarellenes atrocitás.

Egyre erőszakosabb a sorozás és a mozgósítás a háború miatt Ukrajnában, azon belül Kárpátalján is. Előfordul, hogy az utcán vagy a tömegközlekedési eszközökön állítanak meg férfiakat, és már haza sem engedik őket. A nők sem ússzák meg a katonaságot: az oktatási intézmények listázzák az egészségügyi végzettségű tanulókat, akik ideiglenes hadköteles igazolást kapnak. Rengeteg a halott Ukrajnában, ezért a hadsereg folyamatos utánpótlásra szorul.

A helyiek nem mennek kimenni az utcákra: folyamatosak az igazoltatások, és aki nem tudja igazolni, hogy milyen jogon nincs a seregben, azt vagy beküldik a sorozóbizottsághoz, vagy akár rögtön el is hurcolják katonának. 

Íme videónk az ukrán "embervadászatról":

A TV2 Tények riportjából kiderül, hogy sokszor ebben a kárpátaljai magyar tisztviselők is kénytelen közreműködni, hogy ne kövessenek el törvényszegést. Babják Zoltán, Beregszász polgármestere elmondta: "Ez bonyolult folyamat, és mindenki nagyon feszülten éli át. Nem szeretnénk ezzel foglalkoznunk, de meg kell hogy éljük úgy a hétköznapjainkat, hogy ezeket a törvényeket be kell tartanunk és be kell tartanunk. Nem lehet ez másképpen, mert ha nem mi tesszük meg, nem ez a hadkiegészítő parancsnokság végzi a munkáját, akkor majd jön egy másik, aki  ezt a munkát másképpen végzi, és lehet, hatékonyabban fogja majd elvégezni…"

És sajnos nem csak a kényszersorozások miatt érzik magukat veszélyben a magyarok, hanem azért is, mert egyre több a magyarellenes atrocitás. Mintha az ukrán szélsőségesek kihasználnák a háborús helyzetet, hogy "megfenyítsék" a magyarokat. - írja a Metropol. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.