Újabb iskolai bántalmazás: ollóval szúrták le a 13 éves kislányt

olló
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 27. 05:30
Egyik diáktársa szúrta meg a gyereket.
LA

A kilencedik évfolyamos tanuló, Daisy Andrew két 15 mm-es szúrt sebet szerzett az iskolában nemrégiben. Az egyik szünetben ugyanis egy fiú kigúnyolta a vörös haját az angliai Tenterdenben kedden, majd nekiesett.

iskola, osztály, osztályterem
Fotó: Pexels

– Azt mondta a lányom, hogy hagyja békén, mert általában nem hagyja, hogy az ilyen dolgok zavarják és nem foglalkozik velük. Erre Daisy megfordult, azt hitte, otthagyta a fiú, ám aztán az elővett egy ollót és kétszer beleszúrta hátulról a lábszárába - magyarázta a lány dühös apja, Robin Andrew.

– Vér csurgott le a harisnyanadrágjáról a földre, csurom vér lett a cipője is – mondta az apuka.

A tinédzsert az iskolai ápolónő látta el, mielőtt kórházba szállították volna.

– Ez egy provokálatlan támadás volt a lányom ellen a haja színe miatt. Ezek után ha valaki ilyet mond neki, biztos, hogy rettegni fog.

A rendőrséget is riasztották, miközben a többi diák a vécékben sírva hívták fel a szüleiket, hogy mi történt. A kislány szerencsésen megúszta az esetet, nincs maradandó károsodása. A rendőrök nyomoznak az ügyben - írja a The Sun.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.