Baleset

Hős rendőrnők próbálták újraéleszteni a halálos balesetet okozó csempész áldozatát az M5-ön

Létrehozva: 2023.01.06.

Két rendőrnő próbálta megmenteni annak a török férfinek az életét, akivel egy moldáviai embercsempész ütközött egy fának Táborfalvánál. A sofőr a sérültet magára hagyva menekült.

Mint arról a Bors is beszámolt, tragédiával végződött egy embercsempész tette az M5-ös autópályán, Táborfalva közelében. A rendőrség tájékoztatása szerint a kocsi az m5-ösön haladt Budapest felé, amikor a zsaruk le akarták inteni. A sofőr azonban a jelzés ellenére sem állt meg, hanem gázt nyomott, és nagy sebességgel elhajtott. 

A moldáviai férfi elmenekült, azonban nem sokkal később a közelben, eszméletlen állapotban találtak rá -  Fotó: Police

A sofőr azonban nem sokkal később elvesztette az irányítását a kocsi felett, lehajtott az útról és egy fának hajtott. Mikor a zsaruk odaértek, kiderült, hogy a kocsiban ülők közül egy 24 éves török férfi meghalt, a többi hat utas pedig mind megsérült, míg a kocsit vezető embercsempész elszaladt. 

A Bors úgy tudja, hogy a rendőrség azonnal, nagy erőkkel a férfi nyomába eredt, kutyás keresőcsapatokkal és helikopterekkel eredtek a menekülő nyomába.

 A baleset miatt kilométeresre torlódott kocsisorban várakozók látták az érkező helikoptereket: 

- Mi a balesetező sorban voltunk, egy helyben álltunk nagyon hosszú ideig. Nyilván sejtettük, hogy baleset történt. Aztán láttuk a helikoptert is, de azt hittük, a sérülthöz jött. Később tudtuk meg, hogy valószínűleg azzal keresték az embercsempészt, aki otthagyta a sérülteket -

 mesélte lapunknak egy arra autózó. 

A férfit azonban nem sokkal később megtalálták, méghozzá eszméletlenül: 

- A 36 éves moldáv sofőr kiszállt az autóból és elmenekült, a rendőrök a helyszíntől körülbelül egy kilométerre, 17 óra magasságában, eszméletlen állapotban találtak rá

 - közölte a Pest Vármegyei rendőr-főkapitányság. 

A kocsisorban araszolók jól látták a kereső helikoptereket és a zsarukat - Fotó: Police

Az üldözésben résztvevő zsaruk - a sofőrrel ellentétben - azonnal a sérültek segítségére siettek: 

- Amikor észrevették, hogy az egyik férfi nem lélegzik, Sinka Babett rendőr főtörzsőrmester – a Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóságának járőrparancsnoka –

 azonnal megkezdte a sérült újraélesztését - tájékoztatott a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. 

A zsaru mellé nem sokkal később egy kolléganője is csatlakozott, a két rendőr mindet megtett azért, hogy megmentse a sérült török férfi életét: 

- Rövid idő múlva csatlakozott hozzá a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kecskeméti Rendőrkapitányságán szolgálatot teljesítő Nagy Mónika rendőr zászlós is. A két rendőrnő felváltva, mintegy 15-20 percen keresztül, egészen a mentők kiérkezéséig végezte a mellkaskompressziót, majd a férfit átadták a mentőknek 

- tette hozzá a rendőrség. 

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntette és halálos közúti baleset okozása miatt büntetőeljárás keretében vizsgája a történtek összes körülményét.

 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek