Krónikus fáradtsággal küzdött, elhunyt az egyetemista lány

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 10. 12:30
Elképesztő küzdelemmel élte az életét, ami mindenki számára példaértékű. Családja, barátai és az egyetem is gyászolja a fiatal nőt.
K.B.

Tizenöt évvel ezelőtt kezdődtek Kara Jane Spencer megpróbáltatásai. Akkor az orvosok krónikus fáradtság szindrómával diagnosztizálták, ami miatt idővel képtelen lett járni, és éjjel-nappal ápolásra szorult.

Fotó: Pixabay

Betegsége súlyosan legyengítette, de Kara nem adta fel és elvégezte az Edge Hill Egyetemet, de még egy albumot is kiadott. Tragikus halálhírét családja jelentették be január másodikán: Kara mindössze 32 éves korában hajtotta örök álomra a fejét, szerettei körében.

A súlyos betegséggel küzdő fiatal nő az egyetemen töltött időt élete legjobb éveiként írta le. Az „It's Still ME” című kilenc dalt összefogó albumának bevételét sorstársai számára ajánlotta fel.

- Kara egy nagyon különleges fiatal nő volt, aki szeretettel, nagylelkűséggel és végtelen elszántsággal fogadta az életet. Aki őt ismerte, az egy egyedülálló emberi lényt ismert, akinek a lelke a legszörnyűbb szenvedés ellenére sem tört meg. Kara legnagyobb kívánsága az volt, hogy az élete ne vesszen kárba, és a halála ne legyen hiábavaló. A 2020 nyarán kiadott, az ágyából aprólékosan felvett albuma olyan örökség, amely örökké élni fog – olvasható a családja közleményében.

A felsőoktatási intézmény azzal fog Kara emléke előtt tisztelegni, hogy a temetése napján le fogják játszani az albumát.

(VIA)

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.