Aszteroida

Buszméretű aszteroida tart a Föld felé

F.I.

Létrehozva: 2023.01.26.

Néhány órán belül egy autóbusz méretű aszteroida közelíti meg bolygónkat.

Néhány órán belül egy autóbuszméretű tart aszteroida közelíti meg a Földet – írja a Mirror. A NASA kutatói szerint nem kell aggódni: a 2023 BU névre keresztelt kibolygó nem fog becsapódni, mégis ez lesz az egyik legközelebbi pályájú aszteroida, amelyet valaha feljegyeztek.

Az amerikai űrkutatási hivatal közleménye szerint a 2023 BU nagyjából 3,5, valamint 8,5 méter közötti nagyságú lehet, ami elég kicsi ahhoz, hogy nagyrészt elégjen, ha mégis belépne a Föld légkörébe. A NASA azonban nem számít becsapódásra, a Near Earth Asteroid Scout nevű veszélyfelmérő rendszer ugyanis azt jósolja, hogy az aszteroida magyar idő szerint január 27-án hajnali egy óra körül fog elhaladni Dél-Amerika felett, nagyjából 3600 kilométerrel.

A 2023 BU közelebb halad el hozzánk, mint néhány, bolygónk körül keringő műhold. Az aszteroidát január 21-én egy amatőr csillagász fedezte fel Gennagyij Boriszov a krími MARGO obszervatóriumban. Azóta világszerte több obszervatórium is észlelte a 2023 BU-t, ezért a pályáját és potenciális veszélyét is képesek voltak modellezni a tudósok. 

A megfigyelés azt jelzi, hogy jelentősen nőtt a bolygónk védelmére irányuló képességünk, amire az is bizonyíték, hogy tavaly októberben, egy sikeres DART-misszió keretében megtörtént az első aszteroida eltérítése is. A repülés célpontja egy Dimorphos nevű tojás alakú aszteroida volt – nagyjából akkora, mint egy futballstadion. Egy körülbelül ötször nagyobb, Didymos nevű szülőaszteroida körül keringett 11 óra 55 percenként. A NASA tudósai szerint sem a tesztben részt vevő két aszteroida, sem a DART nem jelentett veszélyt a Földre.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579613
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579613
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579613
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579613
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134587_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kezdi elveszíteni a harcot” – Meghan egyre jobban retteg, ettől fél a legjobban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145718_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: kizuhant egy 3 éves gyerek egy emeletes ház ablakából Budapesten

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól