Csütörtök délelőtt érkezett a hívás a katasztrófavédelem ügyeletére, hogy füst árad egy családi házból a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán. Három járművel tizenegy tűzoltó vonult a Széchenyi utcai ingatlanhoz – olvasható a katasztrófavédelem közleményében. Mint írják, az egyik szobában lévő kanapé égett, a lángokat a tüzet bejelentő ember oltotta el.
A ház lakóját a tűzoltók előtt kiérkező rendőrök hozták ki, azonban az életét már nem sikerült megmenteni.
A tűzoltók eloltották a kanapé még izzó részeit, átvizsgálták az épületet és átszellőztették a füsttel teli házat. Nem zárható ki, hogy elektromos hiba vezetett tűzhöz, a keletkezési körülmények feltárása érdekében tűzvizsgálat indul.
A katasztrófavédelem közleményében aláhúzta: decemberben kétnaponta követel áldozatot a tűz, holott a tragédiák egy füstérzékelővel megelőzhetőek lennének. A leggyakrabban egyedül élő idős emberek szenvednek halálos füstmérgezést. A hasonló esetek megelőzése érdekében egyedül élő szeretteinket lepjük meg egy füstérzékelővel, így időben tudomást szereznek a tűzről és ki tudnak menekülni az épületből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.