Hihetetlen

Orvosnak adta ki magát egy szakács - tucatnyi ember halálát okozta

Létrehozva: 2022.12.12.

Orvosnak öltözve oltotta az időseket, sokuknak az életébe is került. Mindezek ellenére Iván még mindig szabadlábon van, ügyét a szlovák bíróság most tárgyalja újra.

Ismét bíróság tárgyalja annak a férfinak az ügyét, aki orvosnak öltözve több embert is „kezelt” egy idősotthonban. – írja a felvidéki Új Szó. 

Az eredetileg szakács végzettségű férfi több alkalommal is infúziókat, gyógyszereket és injekciókat adott be „pácienseinek”, akik egy szlovákiai idősotthon gondozottjai voltak. Biháry Iván bár szakács volt, de három címet a nevéhez rendelt, többek között a pszichológia és az orvostudomány doktorának adta ki magát. 

orvos
Orvosnak adta ki magát egy szakács Pozsonyban.  Fotó: zzz.sk

A szlovák televíziónak sikerült a férfiról munka közben készült felvételeket is szereznie, ezeken is látszik, hogy injekciókat és infúziót is adott a betegeknek. Mindemellett gyógyszerekkel és ópiátokkal is ellátta az időseket.

Én sosem állítottam, hogy orvosnak tanultam.

 – mondta férfi a szlovák kereskedelmi csatorna, a Markíza riporterének a bíróság folyosóján.

orvos
Öncélúan kezelte az idősek otthona betegeit.  Fotó: Markíza

 

A bíróságon a páciensek egészségének megkárosításával és HIV terjesztésével is vádolják.

 

Bűntársa is volt az önjelölt gyógyítónak, Pútik Vanessa személyében, aki takarítónőként dolgozott, mielőtt ápolónővé lett a férfi mellett. A fiatal nőt Iván képzettség nélkül alkalmazta mint nővérke: Vanessa elvégezte az általános iskolát, majd állítólag egy egyhónapos ápolói tanfolyamot. Ő végül beismerte bűnösségét és a rendőröknek azt is elmondta, hogy "praktizálás" közben kábítószert is fogyasztottak.

Nem akartuk őket megölni, nem ezzel a szándékkal adtuk nekik a gyógyszereket

 – teszi hozzá a szakács.

Vanessa
Pútik Vanessa csupán az általános iskolát végezte el, mégis nővérkeként dolgozott.  Fotó: Markíza

Az egyik volt kollégája az öregotthonból elárulta, nagyon sok ember halála szárad a lelkükön.

Amikor elkezdett ott dolgozni, körülbelül 30 emberről kellett gondoskodnia, ebből 18 ember maradt életben, a többiek mind belehaltak a kezelésbe. 

– mondja el Jana.

Az egyik beteg lánya is nyilatkozott, aki elmondta, anyját túladagolták és gyakran magáról sem volt tudomása. Amikor ez mind kiderült, néhány ügyfél maradványait exhumálták. Egy nő szervezetében olyan anyagot fedeztek fel, amelynek semmi keresnivalója nem lett volna ott. 

A rendőrség egy év alatt befejezte a nyomozást, majd az ügy bíróság elé került. A folyamat már a végén járt, amikor a kirendelt bíró nyugdíjba vonult. Az aktáit átosztották, és az ügyet egy másik bíró elé került. Állítólag Pútik Vanessa beleegyezett a bíró cseréjébe és az eljárás folytatásába, Biháry viszont nem. Ez azt jelenti, hogy a meghallgatás elején először ezt a kérdést kell tisztázniuk. Ha Biháry ebbe nem egyezik bele, az új bírónak elölről kell kezdenie az egész nyomozási folyamatot. 

Mindketten nyolc év börtönbüntetésre számíthatnak a betegek egészségügyi megrontásáért , Biháry pedig plusz tizenkét év börtönt kaphat HIV terjesztése miatt.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711670112
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711670112
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711670112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei