„Aki ezt állítja, téved!” – kiderült az igazság a kedd esti, veszprémi tragédiáról

Veszprém
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 21. 19:30
Többen is látták annak a nőnek a tragédiáját, akit december 20-án sodort el egy sofőr Veszprémben, szerintük egyértelműen a sofőr volt a hibás.
F. Ágnes

Nem mindenkinek lesz meghitt az idei ünnep, különösen annak a családnak, aminek a tagja volt az az 55 éves asszony is, akit halálra gázoltak Veszprémben kedden este, amikor a gyalogátkelőhelyen ment át. Hiába látták sokan a balesetet és igyekeztek segíteni a nőnek minden erőfeszítés is kevés volt, a helyszínen elhunyt. 

A tanúk elmondása alapján a nő szabályosan közlekedett és a sofőr figyelmetlensége vezetett a tragédiához.

A veszprémi halálos gázolást többen látták. Fotó: Pixabay

Nem lépett ki az autó elé az elgázolt nő

A Facebookon több szemtanú is leírta a körülményeket, az például pontosan kiderül, hogy az elgázolt nő teljesen szabályosan közlekedett. „Én ott álltam a baleset helyszínén, és nem lépett a kocsi elé, mert normálisan közlekedett a zebrán, aki azt írja, hogy a kocsi elé lépett, az téved” – szögezte le egy nő, aki a saját szemével látta a gázolást.

„Nyugodj békében, Erzsike”

„Pont láttuk, ahogy próbálták újraéleszteni” – írta egy kommentelő. „Én is láttam, a szívem megszakadt” – írta egy másik kommentelő, míg egy harmadik is hasonlóról számolt be, hozzátéve, hogy reménykedett, hogy sikerrel járnak a mentősök. Az elgázolt nő a Deltahírek információi szerint egy ismerőséhez igyekezett éppen. Az interneten többen búcsúznak tőle. „Nyugodj békében, Erzsike” – írta egy ismerőse.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.