A teherautó sofőrje egy lajosmizsei dohánybolt elől indult el. Meg akart fordulni, ezért a bal oldali forgalmi sávból jobbra kezdett kanyarodni. Fordulása során azonban a teherautó jobb oldalának elejével elsodorta az út szélén gyalogló idős asszonyt.
A jobb első kereke átment az idős nő lábán, aki a földre esett.
A baleset 2020 szeptemberében történt, az idős nő súlyos lábsérüléseket szenvedett, majd a kórházi kezelése ellenére novemberben meghalt.
Később megállapították, hogy a balesetből eredő sérülések és a nő halála között közvetett okozati összefüggés van.
A baleset azért következett be, mert a sofőr megszegte azt a KRESZ szabályt, amely szerint járművel megfordulni csak úgy szabad, hogy az a többi jármű és az úttesten haladó gyalogosok közlekedését nem akadályozza.
Az ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.