Szenzáció

Megvan a magyar Dallas? Óriási olajmezőt találtak Vecsésen

Létrehozva: 2022.11.22.

Hatalmas mennyiségű olajat találtak a főváros melletti Vecsésen. A helyiek örülnek a fekete aranynak, és bár néhány pletyka elterjedt, hogy környezetszennyezés lesz, vagy netán sosem látott gazdagság tör a városra, ezekből egyik sem igaz.

Olajszag még nincs, de az eladó káposztát töretlenül hirdetik Vecsésen. A kedvelt zöldségféléről elhíresült város most egészen más miatt került középpontba. Történt ugyanis, hogy a MOL próbafúrásokat végzett a település határában, és egy olyan olajmezőre bukkantak, amelynek a létezéséről nem is tudtak.

Emelkedhet a kitermelés

Az olajvállalat közleményéből kiderül, több, mint két kilométer, egész pontosan 2100 méter mélyen találták ezt az eddig ismeretlen olajmezőt. A termelés nemrég indult napi 600 hordóval, de ezt később felemelnék 700-1000 hordóra. Ez azt jelentené, hogy öt százalékkal emelkedik Magyarország kőolaj-kitermelése. A Vecsés-2 nevű olajkút egyelőre hazánk olajkútjai rangsorában a harmadik helyen áll. A MOL azonban további próbafúrásokat tervez a környéken, és ha ezek is sikerrel járnak, akkor néhány év múlva itt lehet az ország legnagyobb olajkitermelő helye. Aki azonban arra bazírozik, hogy hamarosan a Dallas című sorozathoz hasonló western kalapos embereket lát majd a városban, azt el kell szomorítanunk.

 Néhány év múlva itt lehet az ország legnagyobb olajkitermelő helye Fotó: Bors

A polgármestert is meglepte a hír

Szlahó Csaba, a város polgármestere a Borsnak elmondta, ő is néhány nappal a közlemény megjelenése előtt értesült a hírről.

– Nyáron úgy hallották a lakók, hogy amikor a próbafúrásokat végezték, nem találtak itt semmit, majd összepakoltak és hazamentek. Így én is meglepődtem, amikor az olajtársaság illetékesei felkerestek a valós tényekkel mesélte Vecsés első embere. A polgármester úgy számol, a mindennapokra nem lesz komoly hatással az új kút működése.

– Természetesen reméljük, hogy az adóbevételeink ettől növekedni fognak, de nem lesz a házaknál a káposztás standok mellett olajos hordó.

Annak örülök, hogy a szakemberek szerint az itteni olaj minősége tiszta és kiváló, mert nincs benne sem gáz, sem víz.

SZLAHÓ Csaba
Vecsés polgármestere, Szlahó Csaba reméli, ezáltal növekedni fog az adóbevétel Fotó: Kovács Tamás

– Bár néhány lakos aggódott, hogy környezeti ártalmakat okoz a kitermelés, őket sikerült megnyugtatnunk, hiszen egyrészt semmilyen szaghatással nem jár, másrészt a kitermelt nyersolajat nem a városon keresztül, hanem az M0-s autóúton szállítják Százhalombattára hangsúlyozta a városvezető, akinek az egyik képviselőtársa - természetesen csak viccből - felvetette, mi történne, ha a következő testületi ülést olyan ruhában tartanák, mint amilyenben az arab sejkek járnak.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek