Herkulesként küzdenek a vízben a márnák

Herkulesként küzdenek a vízben a márnák

Herkules
PUBLIKÁLÁS: 2022. november 04. 12:00
Több mint 800 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal a márnákkal foglalkozunk, mert az ősz a legalkalmasabb arra, hogy horogra csaljuk ezt a halfajt, melynek fárasztási valódi élvezet.
K. D.

Ősszel megtelik a Duna-part, a horgászok többsége pedig márnára „vadászik”, ugyanis ezt a nagy küzdő halfajt ebben az időszakban lehet a legkönnyebben horogra csalni.

A Dunai Horgászok pecása, Jakubecz Kálmán szerint ilyenkor kis túlzással nincs olyan csemege, amit ne venne fel a márna.

Csonti a csodacsali

Első körben horogcsalinak mindenképp a csontit ajánlanám, ha ott a márna, nem lehet mellényúlni.

 Szereti a gilisztaféléket is legyen az trágya- vagy harmatgiliszta, amely az egyik természetes tápláléka is. De a sajtot, illetve a sajtos ízű lebegő csalikat is nagyon szereti, de hallottam már olyat is, hogy kolbászkarikával fogták – fogalmazott a Borsnak Jakubecz Kálmán, akinek legnagyobb márnája 4 kilós volt. 

Érdemes az etetőbe is csontit tenni, mert nagyon szereti ez a halfaj Fotó: Bors

– A kosárba pedig „büdösebb” etetőanyagot használjunk. Az őszi időszakban csontival dúsítom az etetőanyagot pluszba, ezáltal sokkal eredményesebb vagyok, ilyenkor már nagy szükségük van a halaknak a fehérje raktározásra a téli időszak előtt.

Sebesebb szakaszokat szereti

A versenyhorgász kiemelte: ősszel a márna bárhol megtalálható, de ha a biztosra akarunk menni érdemesebb a gyors folyású, viszonylag mélyebb, 2,5 méteres vizekben próbálkozni.

– A belvárosi horgászok nagyobb eséllyel indulnak a termetesebb példányok zsákmányolására. Rengeteg a nagy hajó, onnan is kerül ételmaradék a folyóba, ezekre pedig jönnek a kopoltyúsok. Ráadásul különleges látványt nyújt a Parlament szomszédságában pecázni – tette hozzá a Jakuza becenevű horgász.

A legkisebb példány is nagyot küzd Fotó: Bors

Erős szereléket használjunk

A márna népszerűsége annak is köszönhető, hogy hihetetlen élvezetet nyújt a fárasztása. Egy kezdő pecás azonnal beleszeret ebbe a hobbiba, ha megtapasztalja, milyen erő van egy ilyen vadvízi halban.

– És ehhez még kapitális példányt sem kell fognunk – hangsúlyozza a versenyhorgász. – Hosszúkás, hengeres teste van és tiszta izom, ami a sodrásban elengedhetetlen, ebből adódóan nagyon erős. 

A kisebb, 1-2 kilós példányok is az utolsó leheletükig küzdenek a horgon, nem adják könnyen magukat.

 Nagyon jó sporthalak, igazi élmény a fárasztásuk. Mindenkinek azt ajánlom, próbálja ki.

Jakubecz Kálmán épp a hal harcossága miatt ajánlja mindenkinek, hogy erős szerelékkel vágjanak neki a márnahorgászatnak.

Ősszel éjjel és nappal is könnyedén horogra csalhatjuk Fotó: Bors

– Én a hosszúelőkés módszert szoktam választani, melynek teljes hossza egy méter. 28-as monofil főzsinór használok. Erős halakról beszélünk, így nálam elengedhetetlen az erőgumi. Előkének pedig általában fluorocarbont használok 16-tól 22-es méretig. Horogból pedig kisebb méretet, 16-ost vagy 10-est kötök fel, az attól függ, milyen a márnák kapókedve – zárta a versenyhorgász.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.