Dráma

„Ha lennének emlékeim, már a temetőben feküdnék” – összeomlott a bíróságon a Deák téri késelés tanúja

KKP

Létrehozva: 2022.11.23.

Összeomlott a bíróságon a Deák téri kettős emberölés egyik tanúja. A 19 éves nő az ügyvédek, a bíró és az ügyész kérdéseire is egyre indulatosabban mondogatta, nem emlékszik semmire, végül sírógörcsöt kapott.

2020 májusában az öt általánost végzett Cs. Krisztián úgy döntött, hogy egy hatalmas bulival ünnepli meg nagykorúvá válását. Becsengetett hát a barátaihoz, a J. ikrekhez, hogy vegyék nyakukba a várost, igyanak minél többet. A testvérek akkor még aludtak, de J. Marcell nem neheztelt az ébresztésért. Az általa csak Krisznek nevezett cimborával tartott, J. Daniel csak később csatakozott hozzájuk. Teljesítették az ünnepelt tervét, de nem ezért álltak mindhárman bíró elé. A buli hevében összeszólalkoztak egy másik társasággal, Cs. Pedig leszúrta a 16 éves Lászlót és a 20 esztendős Gergelyt. Mindkettőjüket holtan vitték el a helyszínről.

A három vádlott: Cs. Krisztián (balra), J. Marcell (középen) és J. Dániel sem tett vallomást Fotó: Bors

A bíróságon arról próbálták a tanúként beidézett, a vádlottak társaságához tartozó T. Fatima kérdezni, mit tud a dulakodásról és a késelésről elmondani, de ő határozottan állította, hogy semmire sem emlékszik. Sarokba szorítva érezte magát, és egyre indulatosabban bizonygatta, hiába faggatják.

– Nem is akarok itt lenni. Az eset tönkretette az életemet, ezért is örülök, hogy nincsenek emlékeim. 

Ha lennének, már a pszichiátrián vagy a temetőben feküdnék.

– mondta a fiatal lány, majd keservesen sírni kezdett. Fatima kijelentette: pszichiátriai betegségben szenved, de nem szedi a gyógyszereit.

A három vádlott egyike sem kívánt vallomást tenni, ezért az általuk a nyomozati szakaszban elmondottakat olvasta fel a bíró. Ugyanakkor mindhárman indítványozták, hogy Fatimát vizsgálja meg igazságügyi orvosszakértő, hogy mentálisan alkalmas-e tanúnak, de ezt a bíróság elutasította.

A tanúnak behívott T. Fatima nem emlékszik semmire, zokogott a bíróságon Fotó: Bors

A lány tegnap tagadta, hogy Cs. Krisztiánt és J. Marcellt a gyilkosság előtt ismerte volna, ám a nyomozóknak még azt mondta, hogy a parkban többször is találkoztak. A bíróságon az is elhangzott, hogy Fatima egyszer felment Marcell lakására csókolózni, de a nő azt állította, hogy már erre sem emlékszik.

A megölt két fiatal családja nem ment el a tárgyalásra, de a fiúk barátai ott voltak, akiket megráztak a hallottak.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713561010
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144922_auto_resized.jpg
hirtv.hu

„Ez egy félreértés” – Magyar Péter tagadta, hogy ő vagy közössége kapcsolatban állna a Bajnai Gordonhoz köthető céghálózatokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713561010
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713561010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713561010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól