Gyakran bátorítja beszédeiben, üzeneteiben a a lányokat, nőket Novák Katalin köztársasági elnök. Fontosnak tartja a család és munka összeegyeztethetőségét, hogy a nőknek ne kelljen a kettő között választaniuk.
Nem ahhoz képest, hanem annak is köszönhetően kívánok jó köztársasági elnöke lenni Magyarországnak, hogy nő vagyok
- fogalmazott korábban Novák Katalin, aki fél éve van hivatalban. Első női köztársasági elnökként tehát több alkalommal megnyilvánult női témákban.
Ám a feministáknak ez sem elég, hiszen nekik a konzervatív nőnél még egy férfi is jobb - írja a Mandiner.
Ezt egy példával is szemléltetik: míg néhány éve a WMN-en hosszú elemzések jelentek meg arról, miért kell növelni a nők arányát a politikában, néhány hete ugyanazon a platformon már arról értekeztek, hogy „mikor kiüresített, jelképes pozíciókban látunk női vezetőket, az gyakorlatilag a női test használata”, és „a politikában régóta tudják, hogy a patriarchátusnak nincsen hitelesebb árusa, mint a konzervatív nő”. Még tovább ment a nők elleni erőszakkal foglalkozó Patent Egyesület, amely kijelentette: „régi, de még mindig hatásos trükk ez: egy kedvesnek tűnő női arcot adni a nők elnyomásához, és úgy prezentálni, mintha a nők egyenjogúságának megnyilvánulása lenne” (érdekesség: a máskor a szexizmus ellen is vérre menő harcot folytató szervezet pont egy nőknek tulajdonított attribútummal jellemzi a köztársasági elnököt).
A nők helyzetét a politikában elemezte a Foglalkozunk nőügyekkel podcast házigazdája, Fodor-Horváth Zsófia pszichológus és Őry Mariann külpolitikai újságíró is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.