Tragédia

Váci tragédia: „Attila szíve már egy másik emberben dobog” – halála után négy ember életét mentette meg az elhunyt családapa

Létrehozva: 2022.10.06.

A kétgyermekes családapa akkor hunyt el, amikor testével próbálta védeni kocsiját az autótolvajoktól. Kisfiai engedélyével szerveit donornak ajándékozták, amivel négy ember életét is megmentette.

Forrás: Police

Mécsesek tucatja világít szomorúan a dr. Csányi László körúti dohánybolt előtt Vácon, ami tragikus baleset helyszíne volt pár nappal ezelőtt. A 45 éves családapa, B. Attila ugyanis testével próbálta megvédeni szeretett autóját két tolvaj elől, ők azonban gázt adva lesodorták a férfit, majd egy fának rohantak. P. Antal és B. György ezután elmenekültek, de a zsaruk egyiküket elfogták, másikuk pedig most feladta magát. Attila olyan súlyosan megsérült, hogy azonnal szörnyethalt.

Fotó: Police

Sorsára hagyták Attilát

A kétgyerekes családapa csak egy gyors vásárlásra ugrott be aznap reggel a trafikba, kocsiját pedig addig járó motorral az üzlet előtt hagyta. Ezt használta ki két arra járó fiatal férfi, akik beugrottak a kocsiba, és éppen elhúztak volna vele, mikor Attila kirontott az üzletből, és a motorháztetőre vetette magát. Azonban a tolvajok, ahelyett, hogy megálltak volna, kövér gázt adtak: áttértek az út másik oldalára, miközben a tulajdonos leesett a motorháztetőről. A kocsi végül egy fának, majd egy oszlopnak ütközve állt meg. 

A két férfi ezután elmenekült, sorsára hagyták Attilát, lapunk úgy tudja, hogy sem a rendőröket, sem pedig a mentőket nem riasztották a súlyosan sérült áldozathoz, segítséget dohánybolt dolgozója, egy fiatal férfi kért, aki azonnal a sérülthöz sietett, amint meghallotta a borzalmas csattanást.

Úgy tudjuk, hogy a fiatal férfi rögtön odaszaladt, segédkezett, és hívta is a mentőket. Végig ott volt. Le a kalappal előtte. Azt hallottam, hogy később szegény áldozat testvére el is ment hozzá, hogy személyesen megköszönje neki

 - mondta a Borsnak egy helyi lakos. 

Attila gyakorlott motoros volt és rajongott két kisfiáért

Egyedül nevelte két kisfiát

A Keszegen élő B. Attilát mindenki kedvelte, nem csak a helyieket, de a váciakat is sokkolta a tragédia. 

A férfi egyedül, de hatalmas szeretettel nevelte két kisfiát, akiket rajongásig imádott.

Attila volt a legjobb apa, akit csak ismertem, csodásan nevelte a fiúkat egyedül. De soha nem volt egy rossz szava sem, mert rajongott a kicsikért

 - mesélte egy ismerőse.

A korábban versenyszerűen motorozó férfi óvatos és jó sofőr volt: 

- Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez vele történt. Szegény csak a kocsiját védte ösztönösen. Szerette azt az autót, ahogyan mások is: többen is már várták, hogy megjelenjen a környéken, mert nagyon különleges kocsi. Ennek ellenére sem volt soha felelőtlen a volán mögött, mindig tudta, hol a határ - mondta határozottan a férfi egyik ismerőse. 

Nem mondom, hogy remélem, hogy az a két ember megkapja, amit megérdemel, mert erre nincs elegendő büntetés. Két kisfiú miattuk elvesztette az apukáját, Attila pedig soha nem látja felnőni élete értelmeit

 - szögezte le egy gyászoló ismerős. 

Az anyósülésen ülő 22 éves P. Antalt egyébként a zsaruk nem sokkal később elfogták, míg másikuk, a 23 éves B. György két nappal később - a testvére rábeszélése után - feladta magát, őt később le is tartóztatták, míg társa szabadlábon védekezhet. Kiderült, hogy az eset előtt nem is igazán ismerték egymást, vallomásában pedig azzal indokolta a lopást, hogy:

 Vezetni szerettem volna.

 

A férfi szerveit gyerekei beleegyezésével adományozták el, már négy ember életét megmentette

Négy ember kapta Attila szerveit

Attila emlékére önkormányzati engedéllyel és rendőrségi segítséggel holnap tartanak megemlékezést Vácon. Testvére szívszorító szavakkal búcsúzott tőle, és elmondta: testvére kisfiai is szívet tépő döntést hoztak.

- Ebben a nehéz és embert próbáló helyzetben, hatalmas lélekjelenlétről tanúságot téve, gyermekei hozzájárultak a szervei adományozásához. Azt mondták, hogy édesapjuk is így akarná - írta Facebookon a férfi. Hozzátéve: négy ember életét már megmentették a szervei.

A Honvédkórház mai tájékoztatása szerint legalább 4 embernek sikerült megmenteni az életét általa. Így már nem volt hiábavaló a halála, drága szíve már egy másik ember testében dobog, megadva neki az esélyt egy szép és hosszú életre, amilyen Attinak nem adatott meg. Soha el nem múló szeretettel őrizzük emlékét!

 - írta az összetört testvér. 

2016-ban már történt hasonló tragédia: akkor a fiatal B. Zsófia kocsijába ugrott ugrott be a részeg hegedűs zenész, Sz. Lajos. A lány megpróbálta visszatartani a tolvajt, az azonban gázt adott, az árokba borult, maga alá temetve Zsófit. A lány a helyszínen meghalt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689311
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689311
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085489_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek sok pénzt hoz a tavasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten