Óriásit hibáztak az orvosok, szörnyű halált halt a gyönyörű édesanya

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. október 29. 07:30
Évek óta gyászolja imádott feleségét a megtört férfi.

A mellrák elleni küzdelem hónapja alkalmából osztotta meg végtelen fájdalmát egy fiatal angol férfi, aki évek óta gyászolja imádott kedvesét. John elmondta, hogy felesége még 2014-ben fedezett fel egy kisebb csomót a jobb mellében, mire azonnal háziorvosához fordult. Az akkoriban mindössze 32 éves Leonie-nak azt mondták az általános vizsgálaton, hogy 

nem kell aggódia, csak egy megduzzadt nyirokcsomót érezhetett, további kivizsgálásra így nincs is szüksége.

Közel másfél évvel később a nő visszament az orvosához, miután egy másik, nagyobb csomót talált a mellében. Ekkor már felgyorsultak az események, és a vizsgálatok gyorsan kimutatták, hogy Leonie-nak mellrákja van. 

Az azonnal megkezdett kezelések és a kőkemény küzdelem azonban nem volt sikeres, 2016-ban életét vesztette a kétgyermekes édesanya.

Annyira fiatal volt… A betegség előtt tele volt élettel, szörnyű volt nézni, ahogy a rák elhatalmasodik rajta. Végtelenül nehéz volt az is, hogy a diagnózis felállítása után ilyen korán elment.

Ő volt a legjobb feleség és anya, egyszerűen felfoghatatlan, hogy a fiainak nélküle kell felnőniük.

– mondta megtörve John.

A férfi azóta minden évben, a mellrák elleni küzdelem hónapjában a nyilvánosság elé áll fájdalmas történetével, hogy ezzel is segítsen megelőzni mások tragédiáját. John célja, hogy kellően felhívja a figyelmet a tünetekre, és persze arra is, hogy a lehető legkorábban meg kell kezdeni a kivizsgálást.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.