Novák Katalin nyolcadik osztályos diákok gyűrűjében csodálta meg hétfő délután a Millenáris legújabb kiállítását, az Álmok álmodóit, ami olyan hazai tudósok felfedezéseit, találmányait mutatja be, akik korszakalkotók voltak a maguk idejében.
A köztársasági elnök és a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium 8. osztályos diákjai közösen bejárták a kiállítótereket, közben Anisits Ferenc magyar gépészmérnök (a dízelmotorok terén ért el komoly eredményeket, a szakmában csak "dízelpápaként" emlegetik) és Velkey György, a Bethesda Kórház főigazgatója rövid előadását is meghallgatták.
Megismerkedhettek a korszakalkotó orvosi találmányokkal, mint a C vitamin, a klórvizes kézmosás, de gyógynövényekből készült illatpárlatokat is megszagolhattak.
A dízelpápa nagy örömmel mesélt arról a hallgatóságának, hogy hogyan is fejlesztette ki annak idején elsőként a sportos dízelmotort, majd ezt követően Velkey György, a Bethesda Kórház főigazgatója mutatta be nekik, hogyan is zajlik egy hasi műtét - egészen az elaltatás fázisától.
Ez a kiállítás egyébként egyik legizgalmasabb interaktív pontja, ugyanis maguk a diákok, és Novák Katalin is kipróbálhatták a laparoszkópos csipeszeket, (ami szintén magyar találmány).
A köztársasági elnök asszony itt örömmel konstatálta, hogy sikerült végrehajtania a feladatot, ám azt is hozzá tette nevetve:
- Annak örülök, hogy nem valódi beteg volt a kezeim között
Ezt követően tovább sétáltak egy másik helyszínre, ahol a fizikáról kémiáról és az atomokról esett szó, itt azonban a diákok megismerkedhettek a bakelitlemezekkel, és a szintén meglehetősen retrónak számító szalagos magnókazettákkal is. Novák Katalin örömmel idézte fel a diákoknak ezekkel kapcsolatos gyermekkori élményeit:
- Emlékszem, teljesen tisztának kellett lennie a lemezeknek, különben ha nagyobb porszem volt rajtuk, már elakadt a tű. A magnókazettákat pedig - biztosan ti is ismeritek ezeket a hatszögalakú véggel rendelkező ceruzákat - na, olyanokkal tekertük sokszor vissza őket
- mesélte a fiataloknak, akik csodálkozva hallgatták, hiszen ők már nem használják ezeket a hanghordozókat.
Az Álmok álmodói 20- Magyar újítók a Millenárison című kiállításon olyan hazai tudósok felfedezéseit, találmányait mutatja be, akik korszakalkotók voltak annak idején. A bemutatott tárgyak felfedezői, megalkotói a magyar néphez és kultúrához kötődő tudósok, szakemberek. Kíváncsi felfedezők, akik új földekre léptek, mérnökök, akik megépítették ötleteiket, tudósok, akik az univerzum rejtelmeibe férkőztek. Megmutatták a világnak, amit még csak ők láttak addig, vagy amiről csak ők álmodták még, hogy lehetséges
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.