Gyógyulás

Három éve kapta meg az első SMA-s a 700 milliós kezelést: Így gyógyul a kis Zente

Létrehozva: 2022.09.28.

Már 3 éve, hogy az ország megismerte az SMA-val küzdő kis Zentét. Akkor még a gerinc eredetű izomsorvadásban szenvedő gyermekeknek nem adatott meg az, ami ma. Tavaly áprilistól ugyanis egyedi méltányosság alapján vált elérhetővé hazánkban az SMA-betegség kezelésére kifejlesztett Zolgensma nevű génterápiás gyógyszer. Addig a szülőknek nem maradt más választása, minthogy közösségi összefogás által összegyűjtsék a 700 millió forintba kerül szerre való pénzt.

Zente volt az úttörő, akinek ez elsőként sikerült, majd sorstársai is sorban sikeresen gyűjtötték össze a felfoghatatlan mennyiségű pénzt. Az SMA-val küzdő Annácska volt az utolsó, akinek gyűjtés indult, igaz, úgy nézett ki, hogy ő nem jár sikerrel. Végül az utolsó pillanatban jött a hír: ingyen, államilag támogatottan megkaphatta a kislány a kezelést.

Elsőként Zente kapta meg a Bethesdában a Zolgensmát 2019. október 29-én. Miatta tanulták meg a szakemberek a speciális kezelést, amelyet immár több gyermeken is alkalmaztak. A napokban volt a harmadik évfordulója annak, hogy a pénz összegyűlt a Zolgensmára, ami annyit segített a kisfiú fejlődésében. 2019-ben még csupán álom volt a szülők számára, hogy a kerekesszékes kisfiú egy napon lépegetni fog.

Ma pedig ez már maga a valóság: az évek alatt a gyermek kisbabából nemcsak nagy fiú lett, de rengeteget fejlődött. Amellett, hogy magabiztosan lépeget, már nincs légzészavara, és az értelmi képességeiben is sokat fejlődött, nagyon szeret fecsegni.

Sokat fejlődött az elmúlt három évben Zente  Fotó: Facebook

Az évforduló alkalmából az édesanya megosztott egy rövid kis videót a fiúról, és köszönetet mondott, hogy az emberek segítettek a gyermekén.

Emlékeztek még milyen picike volt? Most pedig már 4 éves. Jön-megy, felmászik, ahová csak tud, biciklizik, mint a villám, és egyre többször olyan, mint bármelyik egészséges kortársa.

 Ma például az idei diótermést tesztelte. Olyan jó, hogy még mindig itt vagytok és ilyen sok biztatást kap! Még mindig hiszem, hogy ez a sok pozitív energia célba is ér! Köszönjük! – hálálkodott az édesanya.

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/SSMD6b5ckSKdxcQqf8hruUOTZZHbYQ9DXcRlo3Wjw0Q/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2MjMzNDUwMzViYjQxNTM4MGY5NTE2YzFmMWM4ZDgy.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Rohamosan fejlődik az SMA-s Levi, már önállóan fel tud ülni

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713538510
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713538510
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713538510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713538510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot