Hazugság

Wass Albert lányaként haknizik egy nő

Létrehozva: 2022.09.15.

Módosítva: 2022.09.16.

Wass Albert lányának hazudja magát egy asszony, aki az oltástagadó dr. Pócs Albert szervezésében haknizik országszerte e minőségében, megtévesztve az embereket. Még DNS-teszt elvégzését is követeli, de állításaira semmiféle bizonyítéka nincs. A Borsnak nyilatkozott Wass Albert éppen Budapesten tartózkodó fia és menye.

Wass Albertnek, a sokáig politikai okokból mellőzött, ma egyik legnépszerűbb erdélyi magyar írónak és költőnek hat fia született, egyikük 3 éves korában meghalt. Az írónak 1945 februárjában családjával együtt el kellett hagynia Magyarországot és soha többé nem tért vissza. Egy magyar nő, Eszter most azzal állt elő, hogy ő Wass Albert eltitkolt lánya, akit támogatott és többször meg is látogatott a nagy író. Mint mondja, ő csak „testvéri szeretetre” vágyik, de Wass Albert fiának a felesége, Sophia Wass de Czege úgy tudja, 

belépődíjat szednek az asszony előadásaiért, aki képtelen hazugságokat állít a családról.

– Az egyik előadásán azt mondta, férjem, Miklós Nevadában dolgozott egy titkos projekten és már meghalt. Remélem, igaz a mondás, hogy akinek halálhírét keltik, sokáig él, mert Miklós most is velem van. Egyébként fiatal korában a NASA-nál dolgozott. Most nyugdíjasként élünk Nevadában, Hendersonban, aminek semmi köze a munkájához – mondta a Borsnak Wass Albert menye. – Láthatóan köztudomású információkból próbál építkezni, de összekeveri a dolgokat. Biztosan tudjuk, hogy Wass Albert soha nem tért vissza még Európába sem, miután Amerikában letelepedett 1952-ben.

Wass Albert fia, Wass Miklós dedikálja az édesapjáról szóló könyvet Fotó: Bors

Eszter az előadásában két különböző születési dátumot is megnevez: 1945. február 5-ét és 1954. május 14-ét. Állítólag örökbe fogadó szülők nevelték fel, és a híres író többször ajándékot küldött neki, meglátogatta őt hamis útlevéllel, sőt idős korában egy egész évet Bonyhádon töltött 1992-ben.

– Erről azért csak tudnának a fiai! – hangsúlyozza az író menye, Sophia. Igaz, Eszter azt is elismeri, hogy 1962-ben balesetet szenvedett, hosszú ideig emlékezetkiesése, amnéziája volt. 

– Ez egy nonszensz állítás, hogy Wass Albert lánya és nem is törődnénk egy bomlott elme fantazmagóriáival, ha nem hazudozna összevissza a családról és nem sértené Wass Albert emlékét nyilvánosság előtt. Így azonban fel vagyunk háborodva – mondta lapunknak Sophia.

Férje, Wass Miklós próbálja humorral elvenni az ügy élét.

Wass Miklós és felesége, Sophia Las Vegas-i otthonukban Fotó: Sophia Wass de Czege

Ha jól főz és szép háza van, akár lehet is a húgom! 

– mosolyog. Azután hozzáteszi: az 1945 utáni években nagyon szerényen éltek Németországban, édesapja kétkezi munkával próbálta fenntartani családját és sehová nem utazott. Elképzelhetetlen mindaz, amit Eszter állít, éppen ezért fölöslegesnek tart bármiféle DNS-vizsgálatot. Egyébként is, egy apasági vizsgálatnak megvan a maga nemzetközi jogi menete és azt annak kell kezdeményeznie, aki állít valamit. Amíg azonban nincs semmi bizonyíték erre, nem adhatja ki magát Wass Albert leszármazottjának. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139848_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713440711
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140504_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai Pál lázban tartja Berlint, az otthonában könyörögtek neki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713440711
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137825_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713440711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713440711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni