SpaceX

Gyilkos napkitörés pusztított a világűrben, a világ leggazdagabb embere is megérezte

Létrehozva: 2022.09.17.

Az ehhez hasonló eseményeknél derül ki, hogy még most is milyen keveset tudunk a Napról annak ellenére, hogy a csillag jelenléte biztosítja az életet bolygónkon.

Forrás: Shutterstock

Most került nyilvánosságra, hogy egy napkitörés következtében idén 38 Starlink-műhold pusztult el, több tízmillió dolláros, azaz forintban sok milliárdos kárt okozva a SpaceX cégnek és Elon Musknak. Ez már olyan összeg, amit bizony a világ leggazdagabb embere is megérez.

Február 3-án 49 műholdat indított útjára a cég Floridából, a Kennedy Űrközpontból látszólag problémamentesen, egy frissen közölt kínai-amerikai tanulmány szerint azonban az időzítés nem volt túl szerencsés, ugyanis épp ekkor történt egy komolyabb napkitörés, mely naprészecskéket és sugárzást indított el a Föld felé, amely felmelegítette az atmoszférát, valamint a sűrűségét is megnövelte. Mindezek hatására számos Starlink-műhold egyszerűen nem tudta elérni azt a magasságot, amit el kellett volna érnie, és megsemmisült. Noha jelenleg 3000 ilyen műhold kering felettünk, Musk cége pedig épp a napokban, szeptember 10-én küldött fel újabb 34-et, az eszközök eplusztulása komoly anyagi veszteséget jelent, mely dollártízmilliókban mérhető – olvasható a Daily Mail cikkében.

https://cdn.borsonline.hu/2021/12/CYewLkQkoBZOYwXd00T8sxVuaAeBQclglTZ7x7aaSM0/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ3YWNlNmNkMDY0OTQwNmQ5ZjhkMTViYTAxYWM2ZDk0.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Hamarosan összeomlik a civilizáció, így kerülhetjük el a katasztrófát

A világ leggazdagabb embere aggasztó jövőképet festett.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713403209
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713403209
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135436_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713403209
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713403209
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137205_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713403209
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni