Két gyerek maradt árván a sárosdi balesetben: az édesapa azonnal, az édesanya a kórházban halt meg

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 03. 16:00
A család autója lesodródott az útról és egy fának rohant.

Borzalmas tragédia történt Sárosdon: egy autó, egyelőre tisztázatlan okok miatt lesodródott az útról, egy fának csapódott, majd visszazuhant a földre. A kocsi annyira roncsolódott, hogy az elöl ülőket a tűzoltóknak kellett feszítővágóval kiszabadítania, a hátsó ülésen utazó kisfiút azonban a balesethez rohanó embereknek sikerült kiszedni a kocsiból a gyereküléssel együtt. Az anyósülésen utazó 36 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, az autót vezető 33 éves nőt, és a hátul utazó, mindössze 5 éves gyermeket válságos állapotban szállították kórházba.

 

Gyászba borult a település

Hiába imádkoztak azonban rengetegen mindkettőjük felépüléséért, az édesanya végül elhunyt a kórházban. „A nővérem feladta küzdelmet és eltávozott közülünk” – írta a neten az édesanya testvére azoknak, akik a szorítottak a válságos állapotban lévő túlélőkért. A nagylóki házaspárt rengetegen ismerték, az anyuka egy szomszédos teleülésen vezette a róla elnevezett kisboltot. „Drága Zsanim és Lackó! A szívem szakad meg! Nem találok szavakat, és még mindig nem hiszem el, hogy nem találkozunk többé. Pedig megtaláltuk a közös nyaralóhelyet, amit kértél, Zsani. Olyan barátra leltem bennetek, amilyet csak kívánhat az ember magának. Nyugodjatok békében!” - írta egy ismerősük.

Árván maradtak a fiúk

A tragikusan elhunyt házaspárnak két gyermeke is volt, egyikük utazott csak velük, 9 éves fiuk nem volt az autóban. A család a mély gyászban most a súlyos sérüléseket szenvedett kisfiú felépüléséért szorít. „Élvezz ki minden percet! Nem tudhatod, hogy melyik az utolsó. Szeretteidnek mutasd ki a szereteted, amikor csak tudod! Nem tudhatod, hogy meddig teheted. Lackó, Zsani találjatok egymásra odafönn is, és onnan óvjátok, segítsétek gyermekeitek életét!” - írta a megtört testvér.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.