rendőr, rendőrség, gumibot, rendőri túlkapás, illusztráció, Shutterstock

Kegyetlen: Agyonvertek a rendőrök egy fiatal nőt egyetlen ruhadarab miatt

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 17. 20:00
Noha a hivatalos szervek tagadják, hogy bármi mást tettek volna a nővel, mint hogy elbeszélgetnek vele, a család biztos benne: a 22 éves nő rendőri brutalitás áldozata lett.

Sokkoló és értelmetlen haláleset miatt hangos a nemzetközi sajtó: Iránban ugyanis letartóztatott egy nőt a hatóságok egyik, kifejezetten a gyengébbik nem megfelelő öltözködését monitorozó egysége. A családjával nem sokkal korábban Teheránba érkező Mahsa Amini az őrizetbe vétele után két órával kómába esett, majd pedig életét vesztette.

A nőt azért vitte be az erkölcsendészet, mert nem viselt hidzsábot, ezzel pedig megsértette az országban a közelmúltban szigorított öltözködési szabályokat. A hivatalos álláspont szerint a 22 éves Amininak csak el akarták magyarázni a szabályokat és ki akarták oktatni a sokat takaró viselet fontosságáról, ám ő szívrohamot kapott, mely végül a halálához vezetett. Családja szerint azonban a fiatal nő teljesen egészséges volt, kizárt, hogy egy egyszerű beszélgetés a halálát okozza. Sokkal valószínűbbnek – és sajnos életszerűbbnek – tartják, hogy a rendőrök az őrizetbe vétele után megverték őt, ebbe halt bele.

A belügyminisztérium és a teheráni ügyészség vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Nem az első eset

Július közepén egy 28 éves író-képzőművészt, Sepideh Rashnót azt követően tartóztatták le, hogy egy buszra felszállva nem találták megfelelőnek az öltözékét. A haságok megkínozták és fogva tartották. A tévében volt kénytelen bocsánatot kérni, ezt követően engedték csak ki másfél hónap elteltével. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.