Testvéri rémálom: telefonon hallgatta végig a nő, amint kivégzik a húgát

Testvéri rémálom: telefonon hallgatta végig a nő, amint kivégzik a húgát

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 27. 22:00
Az áldozat éppen a nővérével csevegett telefonon, amikor ámokfutó exbarátja rárontott egy kalapáccsal. A férfi már hetek óta zaklatta az asszonyt.

A 27 éves focista, Giovanni Padovani nagyjából egy éve kezdett viszonyt az 56 éves Alessandra Mateuzzival, ami először csak távkapcsolatnak indult, ugyanis a férfi Szicíliában játszott, míg az asszony Bolognában dolgozott és élt. Mikor rövid időre mégis találkoztak, az brutalitásba fulladt:

- Tányérokat dobált, lámpákat tört össze, januárban pedig már zaklatta a testvéremet

 - mondta Alessandra nővére, Stefania a Corriere del Mezzogiornonak.

Alessandra rettegett exétől - Fotó: Instagram

Bár ezután Alessandra rövidesen szakított a fiatal focistával, a helyzet nem javult, mi több, csak romlott: Padovani ugyanis folyamatosan üldözte Alessandrát, hol telefonon, hol pedig személyesen zaklatta, máskor pedig az erkélyen keresztül próbált meg bejutni az asszonyhoz, így nem csoda, hogy Alessandra fel is jelentette a férfit a rendőrségen.

A szomszédok szerint a nő rettegett exétől, aki őrültként lihegett a nyomában. Arra kérte a házbelieket, hogyha Padovani csenget, nehogy beengedjék az épületbe:

- Sandra nagyon félt attól a férfitől, kitartó volt és erőszakos. Be sem engedte

 - mesélte a lapnak az egyik házbeli. 

A férfi ennek ellenére sem állt le, mi több, miután a napokban kihagyott egy meccset, és ezért saját csapata, a Sancataldese is kidobta, fogta magát, és egyenesen Bolognába utazott. 

Ott letáborozott Alessandra háza előtt, ahol megint csak órákon át leskelődött az asszony után, akire végül kalapáccsal és baseball ütővel felfegyverkezve támadott rá, miközben Alessandra éppen Stefaniával beszélt telefonon, akinek így végig kellett hallgatnia a telefonban húga haláltusáját és sikolyait: 

- Sikoltozni kezdett, azt ordította, hogy Ne, Giovanni, ne, könyörgöm, segíts! Én 30 kilométerre lakok onnan, azonnal hívtam a rendőrséget, de mire kiértek, agyonverte

 - idézte a The Sun a gyászoló Stefania helyi televíziónak adott interjúját. 

Stefania végig hallgatta telefonon húga haláltusáját - Fotó: Instagram

Az eset országszerte hatalmas felháborodást váltott ki az olaszokból, azzal vádolják ugyanis a hatóságokat, hogy nem hanyagul bánnak a bántalmazott nőkkel, Alessandra feljelentésével sem foglalkoztak időben. Két napja Marta Cartabia igazságügyi miniszter ezért vizsgálatot rendelt el a bolognai rendőrség körében - tudta meg az Ansa

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.