Hazaküldték az orvosok, napokkal később meghalt a hároméves kisfiú

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 04. 08:00 / FRISSÍTÉS: 2022. augusztus 05. 18:30
A dokik megnyugtatták a gyermek szüleit, mondván: nincs semmi baja. Ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna.

Talán még ma is élhetne az a hároméves kisfiú, akit az orvosok mindössze öt perc alatt vizsgáltak ki, majd nyugtatták meg a szülőket: nincs semmi baj, menjenek nyugodtan haza, majd jöjjenek vissza, ha az állapota esetleg rosszabbodna. A gyermek életéért pár nappal később már az intenzív osztályon küzdöttek, sajnos azonban ekkor már minden erőfeszítés hiábavaló volt.

Az észak-írországi Downpatrick városába élő Caylan Milligannek és Charlotte Curannek most kisfiukkal kéne nyaralniuk, ehelyett a temetését kellett intézniük. A pár képtelen felfogni, hogy veszthették el egyik pillanatról a másikra a csöppséget, akire ha nagyobb figyelmet fordítanak az orvosok, most talán életben lenne.

Szülei július 14-én keresték fel a sürgősségit a kis Jaidennel, aki gyengének érezte magát, étvágya sem volt és köhögött. A dokik állítólag mindössze öt percet foglalkoztak a kisfiúval, majd közölték: valószínűleg arcüreggyulladása van. Hazaküldték őket azzal, hogy ha esetleg rosszabbul lesz, jöjjenek vissza. Még gyógyszert sem írtak fel nekik, azt is maguknak kellett venniük. A hétvégére azonban Jaiden állapota jelentősen romlott, így kórházba vitték, ahol már egyértelmű volt: jóval komolyabb a baj egy egyszerű arcüreggyulladásnál. A gyermek tüdeje és szíve körül is folyadék gyűlt fel. A mesterséges kómába helyezés is szóba került, valamint a dublini átszállítás is, ám végül egyik sem valósulhatott meg. Hosszú ideig próbálták újraéleszteni a kisfiút, ám Jaiden szervezete július 19-én, néhány nappal az első kórházi látogatást követően végleg feladta a harcot.

– Tudni akarjuk, miért küldték haza a fiunkat öt perc után. Csak válaszokat akarunk, és tudjuk, hogy meg kell várnunk a kórboncnok részletes jelentését, de tudnunk kell, mi történt. A kórboncnok megtartotta a fiunk szívét, hogy további teszteket végezhessen, így a szíve nélkül kellett eltemetnünk őt. Ezt nagyon nehéz volt megemészeni – mesélte a Mirrornak a gyászoló édesanya, Charlotte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.