Budapest lesz a divat fővárosa. Idén augusztus 29. és szeptember 4. között mindenképp, de a szervezők reményei szerint a jövőben is. A most 10. alkalommal megszervezett Budapest Central European Fashion Week (BCEFW) – ahogy a neve is mutatja – eleve a közép-európai régió központi divateseménye. Annak köszönhetően pedig, hogy mindig korábban rendezik meg, mint a nagy divatfővárosok (Milánó, Párizs, London, New York) hasonló eseményeit, egyre inkább trendmutató az egész világ számára.
A divathetet szervező Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) az eddigi 9 alkalommal közel 200 divatbemutatót tartott, amelyek segítségével 130 magyar és régiós divattervezőnek volt lehetősége a bemutatkozásra és ezáltal a nemzetközi piacra lepésre. A jubileumi eseményen több mint 30 márka legújabb tavaszi-nyári kollekciói ismerhetők meg a Szépművészeti Múzeumban, és emellett további 30 kiegészítő program várja a divat iránt érdeklődőket fővárosszerte.
Az Ügynökség kiemelt célja, hogy bekapcsolja a hazai divat- és designipart a nemzetközi szakmai vérkeringésbe, hosszabb távon pedig régiós központtá alakítsa Budapestet, ezen keresztül is erősítve az országimázst.
„A divatipar akárcsak épített örökségük, természeti csodáink vagy a gasztronómiánk, hozzájárul az országimázs formálásához. Egyrészt a márkák presztízst adnak egy lokációnak, másrészt a divat a kulturális identitás megőrzésének és bemutatásának az eszköze, amely elősegíti a helyi kultúrával, termékekkel, kézművesekkel és kortárs művészettel való találkozást”
– mondta el a Ripostnak Jakab Zsófia, az MDDÜ vezérigazgatója.
Az elmúlt 9 szezonban számos eredményt értek el a magyar szervezők: közel 20 ezer látogatót vonzottak a központi események, amelyek keretében 200 divatbemutatót rendeztek meg. Az utóbbi két évben pedig, amikor a koronavírus-járvány miatt online platformokra kényszerültek, a TikTokon több mint másfél millióan, az Instagrammon pedig mintegy 13 és félmillióan követték a budapesti eseményeket.
A pandémián kívül az ukrajnai háború is éreztette hatását, ez esetben viszont egyáltalán nem negatívan. A harcok miatt ellehetetlenült kijevi divathét szervezői ugyanis külföldi partnereikhez fordultak, hogy tegyék lehetővé az ukrán divatmárkák és tervezők bemutatkozását. Budapesten pedig nagyon is meghallgatásra találtak: az itteni rendezvényen 15 magyar és 2 lengyel tervező mellett kiemelt szerepben 7 ukrán márka is bemutatkozik a kifutókon.
„Az Ügynökség az előző évekhez hasonlóan ismét az Ökumenikus Segélyszervezet számára ajánlja fel a jegyértékesítésből befolyó összeget, amelyet a szervezet ezúttal célzottan az ukránokat segítő programjára fordít”
– hangsúlyozta a Ripostnak Forintos-Szűcs Anita, az MDDÜ általános vezérigazgató-helyettese.
Érdemes tehát a világ minden szegletéből Budapestre elzarándokolniuk a nemzetközi forgalmazóknak, divatszakembereknek és döntéshozóknak, mivel a magyar főváros világörökségi helyszínein ezúttal nemcsak a gyönyörű épületek, hanem a lélegzetelállító modelleken felvonultatott szemkápráztató divatkreációk is lenyűgözik az ide látogatókat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.