Baleset M7
9 éves kisfiú, Bence meghalt

Tragédia a sztrádán: Kishúga volt a mindene az autóból kirepülő 10 éves Bencének

gyerekhalál
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 23. 08:30
Mindig is kistestvérre vágyott Balatonszemes mellett történt tragikus baleset tízéves áldozata. Bence boldog volt, amikor öt évvel ezelőtt megszületett a húga, Petra, és szívesen kivette részét a kislány körüli feladatokból.
Bors

A halásztelki család egy horvátországi nyaralásból tartott hazafelé, amikor a bérelt mikrobusz egyik hátsó ülésén utazó Bence valamiért át szeretett ülni máshova. Miközben ezzel próbálkozott, a jármű hirtelen defektet kapott, a kisfiú pedig kirepült. Hiába érkezett gyorsan a segítség, nem tudták megmenteni az életét.

A Bors elérte a család egyik közeli ismerősét, aki szeretettel beszélt Bencéről.
- Ősszel lett volna tízéves. Bár még kisfiú, féltően óvta a kishúgát, Petrát és sokat foglalkozott vele. Már a kislány megszületése előtt madarat lehetett volna vele fogatni, lelkesen készült az érkezésére – mondta a neve elhallgatását kérő ismerős, és kifejtette: Bence kiválóan átérezte a báty szerepét.

Bencének esélye sem volt a túlélésre
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.