Tragédia

Nincs miért aggódni! – küldte haza az orvos a 37 éves férfit, napokkal később holtan esett össze

Létrehozva: 2022.07.04.

A 37 éves férfi otthona konyhájában esett össze. Felesége próbálta újraéleszteni, majd a helyszínre érkező mentősök 50 percen keresztül küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni.

Mindössze négy hónap házasság után tragikus körülmények között elhunyt egy 37 éves férfi, aki halála előtt 10 perccel még jókedvűen nevetett és viccelődött feleségével a konyhában. Tom Slaymaker napokkal a tragédia előtt még orvosnál is járt, de orvosa azzal küldte haza: nincs miért aggódnia!

Leanne Slaymaker még 2019 januárjában veszítette el férjét, Tomot.

„Nagyon barátságos, boldog ember volt, nem gondoltam, hogy ilyesmi megtörténhet. Egész életemben arra vártam, hogy férjhez menjek, és négy hónappal később a férjem hirtelen meghalt otthon, a szemem láttára” – idézi a gyászoló feleséget a Mirror.

A házaspár 2018 decemberében influenzás lett, Leanne két hét után elvitte Tomot orvoshoz, aki figyelmeztette, hogy a pulzusa kicsit magas, de azt mondta, nincs miért aggódni. És szteroidokat írt fel neki.

Napokkal később, január 6-án a pár a szokásos módon felébredt, és együtt nevettek, viccelődtek a konyhában, amikor Tom hirtelen összeesett és leállt a légzése. Leanne gyorsan mentőt hívott, és megkezdte az újraélesztést, amíg a mentők meg nem érkeztek. A szakemberek még további 50 percig küzdöttek a férfi életéért, de nem tudták megmenteni.

Ki akartam deríteni, mi okozta a halálát. Kiderült, hogy hörghurutja, tüdőgyulladása volt és megnagyobbodott a szíve is – mondta a feleség.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139714_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713410410
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139381_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Mentális egészségét félti Molnár Áron – egy időre leáll a noÁr mozgalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136897_auto_resized.jpg
ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139487_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Belga kormányfő: Minden félnek önmérsékletet kell tanúsítania!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713410410
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713410410
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713410410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139152_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Gratulálok” – Vastag Csaba és felesége videóval jelentette be a várva várt örömhírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713410410
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni