Megdöbbentő dolgot rejtett az Oroszországban felrobbant meteorit

2013. február 15-én egy 18 méter átmérőjű és 12 125 tonna tömegű aszteroida mintegy 66 950 km/h sebességgel lépett be a Föld légkörébe. A meteor körülbelül 23 kilométerrel a dél-oroszországi Cseljabinszk városa felett robbant fel, apró meteoritdarabkákkal árasztva el a környéket. Az esemény akkoriban ráirányította a figyelmet az aszteroidák jelentette veszélyekre.

A cseljabinszki meteorrobbanás volt a legnagyobb, amely az 1908-as tunguszkai esemény óta a Föld légkörében történt. A NASA szerint 30-szor nagyobb erővel robbant fel, mint a Hirosimát elpusztító atombomba. Az eseményről készült videofelvételek azt mutatják, hogy az űrszikla a Napnál is fényesebben ragyogott, amikor elégett, majd erős hangrobbanást okozott. Számos épület megrongálódott, és mintegy 1200 ember sérült meg a városban.

Egy új tanulmányban a kutatók a meteor felrobbanása után visszamaradt apró űrszikla darabkákat, az úgynevezett meteoritport elemezték. Normális esetben a meteorok kis mennyiségű port hagynak maguk után, amikor elégnek, de az apró szemcsék általában elvesznek, mert vagy túl kicsik ahhoz, hogy megtalálják őket, vagy szétszórja őket a szél, vagy vízbe esnek, vagy a környezet beszennyezi őket - szúrta ki az Origó.

A cseljabinszki meteor felrobbanása után azonban a NASA szerint a hatalmas porfelhő több mint négy napig volt jelen a légkörben, mielőtt végül a földfelszínre hullott. Szerencsére az esemény idején lehullott hórétegek csapdába ejtettek és megőriztek néhány pormintát, amelyeket a kutatók be tudtak gyűjteni.

A kutatók hagyományos mikroszkóp alatt vizsgálták a porszemcséket, ekkor bukkantak az új kristálytípusokra. A felfedezést követően a szakértők nagy teljesítményű elektronmikroszkópokkal is vizsgálták a port; az eszközzel nem csak több kristályt találtak, de azok struktúráját is részletesebben tudták elemezni.

Az új kristályok kétféle formában voltak jelen: ún. kvázi (majdnem) gömb alakú héjakként és hatszögletű rudakként, mindkét típus egyedi morfológiai jellegzetességekkel rendelkezett, írták a kutatók a tanulmányban, ami a The European Physical Journal Plus című szakfolyóiratban jelent meg. A röntgensugarakkal végzett további elemzés kimutatta, hogy a kristályok grafitrétegekből állnak, és egy központi nanoklasztert vesznek körül a kristály szívében. A kutatók szerint e nanoklaszterek valószínűleg ún. buckminsterfullerénből (C₆₀) vagy polihexa-ciklooktadekánból (C18H12) épülnek fel.

A kutatócsoport szerint a kristályok a meteor széttörésekor tapasztalható magas hőmérséklet, és nagy nyomás miatt jöhettek létre, bár a pontos mechanizmus még nem ismert.