Kétszer is átgázolt 19 éves lányán az apuka

Kétszer is átgázolt 19 éves lányán az apuka

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 19. 22:00
Egy gonosz apát bűnösnek találtak tinédzser lánya meggyilkolásában, miután kétszer is áthajtott rajta autójával.

Egy gonosz apát bűnösnek találtak tinédzser lánya meggyilkolásában, miután kétszer elgázolta az autójával.

A 44 éves Nigel Malt a 19 éves lányát, Lauren Maltot gázolta el, aki anyjával és fiatalabb testvéreivel élt Norfolkban. A szülő halálra gázolta lányát, majd a testét az utasülésbe ültette, és a King's Lynn kórházba vitte. Megérkezésekor halottnak nyilvánították – írja a Mirror.

Malt, aki elhidegült feleségétől és gyermekeitől, a családtól távol, más címen élt. Andrew Jackson, az ügyész azt mondta az esküdtszéknek, hogy korábban Malt összeveszett Laurennel, és feszítővassal megfenyegette barátját, Arthur Marnell-t.

A norwichi koronabíróság szerint "betolatott autójával, és feldöntötte a lányát".

Mr. Jackson így nyilatkozott: 

"Miután a földre döntötte a nőt, majd hátratolatott az autójával és áthajtott rajta. Megállt, majd ismét előrehajtott az autóval, át a nő testén.

A kórbonctani vizsgálat megállapította, hogy a nő súlyos mellkasi és hasi sérüléseibe halt bele.

A King's Lynn-ből származó Malt tagadta lánya meggyilkolását, azt állítva, hogy baleset történt, de az esküdtszék bűnösnek találta őt már az első tárgyalás után.

Miután Malt elgázolta a lányát, azt mondta, "ne hívják a rendőrséget". Mr. Jackson elmondta, hogy Malt az első utasülésére tette lánya holttestét, és elvitte a boltba, ahol a felesége dolgozott, majd onnan a kórházba, ahol meghalt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.