Belevetette magát a nagytakarításba egy 58 éves asszony. Három gyerek mellett ugyanis mindig akadt valami tennivaló. Új tisztítószert kezdett el használni, és azt hitte, hogy viszkető és repedezett keze csak a vegyszereknek köszönhető. A gyermekbölcsőde vezetője felidézte, mikor kezdődtek a problémái, és elmondta, hogy az egyetlen másik egészségügyi problémája csupán egy epekő volt.
– Kezdetben azt hittem, hogy ez egy új tisztítószerre adott reakció, amit a tűzhely tisztításához vettem. Annyira viszketett, és fájt a könyököm, az ízületeim, mindenhol – részletezte az anyuka, aki a legrosszabbtól tartva ment el az orvoshoz. A CT vizsgálatok valóban a legrosszabb félelmét igazolták. Maria Barrynél sajnálatos módon a rák egy ritka fajtáját diagnosztizálták.
– A hír teljesen sokkolt. Összetörtem. Az orvosok megerősítették, hogy egy 9 centiméteres daganatom van, amelyet intrahepatikus kolangiókarcinómának neveznek, és kemoterápiát ajánlottak fel, amelyet májusban kezdtek el – emlékezett vissza arra a pillanatra, amikor az orvosok közölték vele: rákos lett.
Három biopsziát végeztek rajta, amelyek mindegyike eredménytelenül zárult, a negyedik után pedig kiderült, hogy rosszindulatú daganata van. Sajnos Maria nehezen viselte a kezelést. Annyira fáradt és beteg lett, hogy az orvosok úgy döntöttek kemoterápiás pihenőre küldik.
A kezelést már nem folytatva Maria egész élete lecsökkent háromtól egészen hat hónapig kiterjedő időre. A hagyományos kemoterápiával ellentétben a génterápia csak a rákot célozza meg a kezelés során. Ez azt jelenti, hogy kevesebb mellékhatással jár, és Maria úgy véli, hogy ez az, aminek a legnagyobb hasznát venné.
– A génterápiás kezelés, amire szükségem van, nem elérhető az alapellátásban, és havonta 16,500 fontba (kb. 6,2 millió forint) kerül magánúton. Ezért kétségbeesetten próbálok pénzt gyűjteni a GoFundMe oldal segítségével. A teljes összeg az életem megmentésére fog menni. A gyerekeim mind otthon élnek velem, és még nincsenek unokáim. Nem állok készen a halálra, az életért küzdök – nyilatkozta könnyeivel küzdve Maria.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.