Baleset

Műlábbal tért vissza a színpadra a Győri Nemzeti Színház táncosa

Kóré Károly

Létrehozva: 2022.07.04.

Közlekedési balesetben elvesztette a bal lábát, az orvosai sem hittek felépülésében, mégis visszatért a színpadra a magyar táncművész Katona Imre, aki szerint minden a megfelelő hozzáálláson, akaraton és a jó szakembereken múlik.

A teljes hazai művésztársadalom a civilekkel együtt szorít az Operettszínház múlt héten megsérült táncművészéért, Tóth Nikolettért, akire a Jókai utcában épületelemek omlottak. Súlyos koponya- és gerincsérüléseket szenvedett, napokig élet és halál között lebegett. Azóta sokat javult az állapota, de továbbra kérdéses, hogy lábra fog-e állni, színpadra fog-e lépni valaha. A Bors megtalálta Niki egyik sorstársát, aki ismeri is a fiatal lányt.

A tatabányai születésű Katona Imre 2019. őszén egy villamosmegállóban várt a szerelvényre, amikor észrevett egy lerobbant autóst, akihez odament segíteni. Ekkor ütötte el és passzírozta neki az álló gépjárműnek egy érkező autó. A fiatal tehetség olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy amputálnia kellett a bal lábát. Nem is kell hangsúlyozni, hogy ez egy táncosnak milyen traumát okozhat, azonban Imre emberfeletti hozzáállásról és kitartásról tett tanúbizonyságot.
Az a fajta koordinációs képesség, amit gyerekkoromtól megszereztem sokat segített abban, hogy a baleset után egyáltalán lábra tudtam állni – mondta a Borsnak Imre.

Imre nem adta fel, amputációja után is visszatért a színpadra

– A saját kezembe vettem az irányítást, és szerencsémre egy kiváló gyógytornásszal, Suti Andreával működhettem együtt. Nagyon gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a siránkozás nem visz előre, pedig lett volna okom rá, hiszen pont az ügyesebbik az úgynevezett ugrólábam sérült meg – emlékezett vissza Imre, akinek elszántságát mutatja, hogy a balesete óta már többször is fellépett, például a 64. Év Sportolója Gálán.

Nagyon sok múlik az akaraton. Nem maradtam kerekesszékes, ahogy azt nekem a kórházban egy orvos jósolta. Azonnal kiküldtem a kórteremből, és megmondtam, hogy csak olyan gyógytornászokkal és orvosokkal vagyok hajlandó együttműködni, akik képesek elvonatkoztatni az általánostól. A lehetetlen szó számomra egy vonatkozásban értelmezhető: ha azt akarják velem elhitetni, hogy valamire nem vagyok képes. A fiatal táncművész azt is elárulta, hogy rendkívül hálás a menyasszonyának, Dániel Mercédesznek, amiért egy neki szervezett jótékonysági gálára begyakorolt és előadott vele egy kortárs duettet. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713415811
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136295_auto_resized.jpg
ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713415811
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713415811
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713415811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713415811
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni