Fejfájásra panaszkodott a fiatal férfi, az orvosokat is megdöbbentette az igazság

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 21. 19:30
Rohanó életmódját okolta a panaszai miatt, de kiderült: súlyos beteg.
Bors

A 36 éves férfinak lüktető fejfájásai lettek, amiért a rohanó életmódját okolta, de valójában egy halálos daganat nőtt az agyában. Ben Wilson úgy gondolta, ha többet alszik és több vizet iszik, el fognak múlni a problémái. Ám amikor a koronavírus miatt elbocsátották, és az élete teljesen belassult, akkor sem akartak megszűnni a tünetei. Továbbra is fájt a feje és szédült is, ezért felhívta a háziorvosát.

– Mindig is igyekeztem inkább csak magamra vigyázni, minthogy orvoshoz rohanjak, vagy a legrosszabbra gondoljak. De amikor már nem kellett dolgoznom, és a fejemben a lüktető érzés még mindig ott volt. Akkor jöttem rá, hogy ez nem a rohanás miatt van – kezdte Ben.

Az orvos egyetlen fontos kérdést tett fel neki, hogy a fejfájása volt-e a legrosszabb, amit valaha tapasztalt. Amikor Ben igennel válaszolt, egyenesen a wakefieldi kórházba kellett mennie, ahol CT-vizsgálatot végeztek rajta.

– Amikor visszahívtak, a hölgy elmagyarázta, hogy egy nagyon nagy daganatot találtak az agyamban. Ez kedden volt és két hétig nem mehettem haza – árulta el Ben.

Bár az orvosok kezdetben nem tudták megmondani, hogy milyen típusú daganata lett Bennek, később egy lassan növekvő, jóindulatú elváltozással diagnosztizáltak, amit pilocitikus asztrocitómának hívnak. Azt feltételezték, hogy a daganat, akár 10 évig is növekedhetett. Nyolcórás műtéten esett át, hogy eltávolítsák. Ben az orvosai legnagyobb meglepetésére gyorsan felépült, és hat hónapon belül képes volt vezetni és visszatérni a munkába.

– A felépülésem csúcspontján, a műtétet követő hetekben napi 27 tablettát szedtem. Általában jól érzem magam, csak néha-néha szédülök egy kicsit – tette hozzá megkönnyebbülve.

Ben hálás, hogy visszanyerte egészségét, és most támogatja az Agytumor Jótékonysági Alapítványt új kampányában. Célja, hogy felhívja a figyelmet az agydaganatok tüneteire mind a gyermekek, mind a felnőttek esetében - írja a The Sun.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.