Egy kispesti, zárt Facebook csoportban régóta téma a wekerletelepi kátyúrengeteg. Mivel úgy tapasztalták, hogy panaszaik süket fülekre találnak, összefogást szerveztek. Kiss Zoltán, aki több mint 6 éve lakik családjával Wekerletelepen elhatározta, hogy zsákos aszfaltot vesz, és betömi a kátyúkat, amik miatt nemrég 800 ezer forintot kellett költenie futómű-javíttatásra.
A kezdeményezés azért született, mert úgy érezzük, az önkormányzat oldaláról senkit nem érdekel igazán a probléma. Wekerletelep egy felkapott, szép része Budapestnek, közben pedig olyan rettenetes állapotúak itt az utak, hogy szinte lehetetlen a közlekedés – magyarázta lapunknak Zoltán.
Gödrök lettek a betömött kátyúk helyén
A Metropol ellátogatott a XIX. kerületbe, ahol beigazolódott olvasónk állítása. Vannak ugyan felújított útszakaszok, de rengeteg a járhatatlan útszakasz. Míg az Esze Tamás utcától eljutottunk a Kós Károly térig, többször huppant bele az autónk kereke a futóműveket alaposan megpróbáló kátyúkba. A lombok között átszűrődő fényfoltok miatt különösen nehéz észrevenni a gödröket, ahol pedig nem árnyékoltak a fák, gyakran csak szlalomozva tudtunk haladni az úthibák miatt. A helyiek elmondása szerint rengeteg bosszúságot okoznak nekik a pocsék állapotú wekerlei utak, az önkormányzat azonban bejelentések ellenére sem orvosolja tartósan a problémát. Előfordult, hogy befoltoztak kátyúkat, azonban a betömött lyukak helyén hamarosan még nagyobb gödrök keletkeztek.
„Már háromszor borultam fel a rokkantkocsival”
- Sajnos én rokkantkocsival közlekedem, és az elmúlt 4 év alatt ez már a negyedik kocsim. Ezeken az utakon jóval hamarabb tönkremennek a motoros rokkant-mopedek, mint máshol panaszolta lapunknak S. Beatrix, aki ugyancsak helyben lakik. - Sajnos a járdák többsége sem járható: keskenyek, göröngyösek, még gyalogosan is veszélyes közlekedni rajtuk. Már háromszor borultam föl a kátyúk miatt. Sajnos a Wekerle Kispest mostohagyermeke.
Utunk során találkoztunk egy, a kátyúk kerülgetésével bajlódó fiatal párral. A gödrök azonban ezúttal a járdán voltak.
A környéken keresni sem kell a kátyúkat, szinte mindenhol ott vannak. A babakocsival is folyton kerülgetni kell őket, mert a járdák is szörnyű állapotban vannak – mondta a Metropolnak Bence.
- Wekerlére járok futni évek óta, mert imádom a hangulatát és az ősfákat, de az utak minősége borzasztó. Az autóutak és a gyalogos járda egyaránt – számolt be Adrienn.
- Olyan kátyúk vannak itt, hogy még kocsit is megdobják. Sokat járunk erre biciklivel, és ha nem akarunk lerepülni a bicikliről, egyfolytában kerülgetni kell a gödröket – panaszkodott Emese, aki kisfiával kerekezett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.