A humán genetika tudományos tényei ismeretében régóta nem titok, hogy a fogantatáskor létrejön az az egyszeri és megismételhetetlen, az anyáétól és az apáétól is különböző DNS-minta, amely a magzat genomja. A Nézőpont Intézet most reprezentatív felmérést készített arról, hogyan gondolkodnak erről hazánkban.
A kutatás adatai szerint a magyarok többsége (56 százalék) véli úgy, hogy az emberi élet a fogantatástól kezdődik, a nők körében pedig ez az arány még magasabb (64,2 százalék). A magzati életről való döntés felelőssége kapcsán a megkérdezettek csaknem 80 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a döntés nem csupán a várandós nő, hanem az anya és az apa közös felelőssége.
Ami a lakóhely szerinti megoszlást illeti, szembeötlőek a feltehetőleg ideológiai, meggyőződésbeli különbségek Budapest és a vidéki Magyarország között. Míg a fővárosban csupán a válaszadók 46 százaléka mondta azt, hogy az élet a fogantatással kezdődik, addig ez az arány mindenhol másutt 58 és 60 százalék között mozog.
A felmérést megrendelő Szent István Intézet „Veletek az első pillanattól” kezdeményezésével a válságban lévő kismamák intézményes segítését javasolja a várandós teszteken feltüntetett krízistelefonszám segítségével. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy amikor a terhességi teszteken megjelenik a két csík, kevesebben táncoljanak vissza a gyerekvállalástól, és ha megijednek, legyen hova fordulniuk, ahonnan segítséget kaphatnak.
A közvélemény-kutatás a kezdeményezés komoly társadalmi támogatottságát mutatja, hiszen az erre vonatkozó kérdésekre óriási többséggel mondtak igent a válaszadók. A magyarok több mint 92 százaléka gondolja úgy, hogy szükség lenne a krízishelyzetben lévő várandós nők intézményes támogatására, a várandósteszteken feltüntetett, telefonos krízisszolgáltatást pedig a megkérdezettek 94,2 százaléka tartja támogatásra érdemesnek – méghozzá nemtől, kortól és iskolai végzettségtől függetlenül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.