Nem semmi: Már 52 éve a színpadon az Apostol együttes

Nem semmi: Már 52 éve a színpadon az Apostol együttes

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 16. 20:15
Még belegondolni is elképesztő, de több mint fél évszázada zenél együtt az Apostol zenekar, akiknek akkora slágereket köszönhetünk, mint a „Nem tudok élni nélküled”, vagy éppen a magyar lagzikból sosem hiányozó „Nehéz a boldogságtól búcsút venni” című dal. A zenekar számait a mai napig hallgatják idősek és fiatalok is, de dolgozta már fel slágereiket például az Irigy Hónalj Mirigy csapata is paródiaként.

Meződi József, az Apostol frontembere elárulta, hogy a népszerűségük nem korlátozódik csupán Magyarországra, a határon túli magyarok is gyakran hívják őket koncertezni, sőt néha még különleges fogadtatásban is részesülnek a fellépéseik után.

Nincs különbség abban, ahogyan a határon túl vagy itthon fogad minket a közönség. Ugyanúgy szeretik a nótákat, és ugyanúgy vendégül látnak minket, mint Magyarországon

– mondta el a frontember, aki hozzátette, hogy nekik nincsenek sztárallűrjeik, viszont néha vidám kérésekkel fordulnak hozzájuk – „Ha a meghívók megvendégelnek minket, örömmel fogadjuk el a meghívást, de nem várjuk el!”

Ha kíváncsi vagy a teljes interjúra és arra, hogy mi a titka a hosszú karrierútnak Meződi József szerint, akkor látogass el pénteken a metropol.hu-ra vagy keresd a lapot a terjesztőknél!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.