Emberölés miatt bíróság elé állítják azt az asszonyt, aki hagyta kihűlni saját fiát. A Pécsi Törvényszék emelt vádat N. I.-nével szemben, aki a fiával élt egy elhanyagolt házban, és néhány forintjuk is a fia szenvedélyére ment el, az italra. Emiatt sokszor vesztek össze, a fiú pedig többször elverte anyját, aki egyszer sem jelezte ezt sehol.
Bár volt még egy gyermeke, ő sem avatkozott bele a konfliktusba. Néha segítette őket némi pénzzel úgy, hogy azt a szomszédnak adta oda, aki többszöri kis részletben adta azt át a nőnek.
2021 novemberében a férfi magatehetetlenül hevert a földön, miután elesett, és nem is bírt felkelni a padlóról, de anyja sem bírta felállítani. Sőt, otthagyta a fűtetlen szobában, ahol csupán 11 fok volt, épp mint kint, nem is takarta be, vagy gondoskodott róla más módon.
Annak ellenére, hogy még aznap átment a segítő szomszédhoz pénzt kérni, azt mondta, minden rendben, vagyis elhallgatta, hogy a fia a házban magatehetetlenül fekszik.
3 nappal később azonban a templomból hazaindulva odaszólt a sekrestyésnek:
„Csendítsen a fiam miatt, mert elpatkolt”.
Ezután a templomból hívták a rendőröket, akik a szobában találták meg a férfi holttestét.
Bár nem volt egészséges, betegségei önmagukban nem okoztak volna halált, ha a nő idejében segítséget hív, vagy legalább befűtött volna, a férfi túlélte volna az esetet.
Az ügyészség szerint a nő enyhe fokú szellemi leépülésben szenved.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.