Bűnügy

Eszméletlenre verte, majd rágyújtotta a házat áldozatára a Borsod megyei betörő

MTI

2022. június 27. hétfő 10:41

Egy férfi rágyújtotta a lakást az őt tetten érő idős asszonyra.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 35 éves férfi ellen többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt, aki 2021 szeptemberében bemászott az általa korábbról ismert idős nő lakásába. Miközben értékek után kutatott, a sértett felébredt. A férfi, nehogy felismerje, franciakulccsal többször fejbe vágta, majd az eszméletlen nőre rágyújtotta az ingatlant. Az asszony meghalt - közölte a vádhatóság az MTI-vel hétfőn.

A vádirat szerint a vádlott 2021 tavaszán börtönbüntetéséből szabadulva, Miskolcon összeismerkedett a 87 éves egyedül élő nővel, akinek segített bevásárolni. Ily módon a lakásába bejutva régiségeket, porcelánokat, festményeket látott, és szeptemberben, mivel nem volt pénze, elhatározta, hogy azokat ellopja.

Egy nap egy emeleti szobába bemászott, és öngyújtóval világítva kutatott a lakásban, amikor a sértett felébredt és felkelt az ágyából. A vádlott ekkor megijedt, hogy a nő fel fogja ismerni, ezért egy franciakulccsal kétszer fejen ütötte, amitől a sértett a földre zuhant és eszméletét vesztette.

A férfi ezután az éjjeli szekrényről elvette a sértett közel 60 ezer forint értékű fülbevalóját, majd az öngyújtóval meggyújtotta a fotelben lévő takarót és rongyot, amely lángra kapva tüzet okozott, átterjedve az ajtótokra. A vádlott a földön fekvő, alélt sértettet magára hagyva távozott a házból, a franciakulcsot útközben eldobta.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett el, azonban a vádlott által gyújtott tűz miatt keletkezett füst- és szén-monoxid-mérgezés következtében a helyszínen meghalt.

Az ügyészség a büntetett előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott - olvasható a közleményben.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez történik a testünkkel, ha mindennap eszünk paradicsomot

vg.hu

Itt az oroszok gránátvető robotkutyája - videó

borsonline.hu

Megdöbbentő, mi került a talált tárgyak osztályára a Sziget fesztiválon

ripost.hu

8 milliót követelnek Majkától a lemondott koncert miatt

hirtv.hu

Dráma Milánóban: magyar családanyát rabolt el az albán maffia

vg.hu

Perrel fenyegetik azt, aki felszólal a repohár ellen

astronet.hu

Új fejezetet nyithatunk az életünkben ezen a héten az asztrológus szerint

borsonline.hu

Kiderült, ki a gyanúsítottja a VV Anett drámájába fulladt szeánsznak

origo.hu

Exkluzív dokumentumfilm sorozatot forgatott Szalai Attiláról a BioTechUSA (x)

borsonline.hu

„Börtönbe is zárhatnak, akkor is bebizonyítom” - újabb fejlemények Babicsek Bernát tragédiájáról

borsonline.hu

Hátborzongató jóslattal állt elő az új Baba Vanga: ez vár még ránk 2022-ben

További cikkek

Rezsi

Rezsicsökkentés: így spórolhatnak a feltöltőkártyás áramvásárlók

Dráma

Harmadik születésnapján derült ki a tündéri kislányról, hogy halálos beteg