Baleset

Életet mentettek a börtönkommandósok Budapesten

Kóré Károly

Létrehozva: 2022.06.30.

Életet mentettek a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának munkatársai. A főleg a fogvatartottak börtönön kívüli szállításával foglalkozó tisztek a kőbányai Újhegyi út és Harmat utca kereszteződésében arra lettek figyelmesek, hogy három gépjármű összeütközött, az egyik pedig fel is borult. Azonnal elkezdték a sérültek kiszabadítását és az autók áramtalanítását.

Bezzeg Szebasztián három kollégájával egy műveleti csoportvezetői képzésen vett részt, majd éppen a munkahelyükre igyekeztek, amikor az Újhegyi út és a Harmat utca kereszteződésében meglátták, hogy három autó összeütközött, egy pedig fel is borult.

A karambol pillanatában még nem voltunk ott, valamivel később értünk oda. Már éppen próbáltak az emberek a járművekből kiszállni. Azonnal megkezdtük az út lezárását mindkét irányból. Az egyik oldalról a szolgálati gépjárművel fény és hangjelzést adtunk, a másikról pedig egy kolléga karjelzéssel irányította a forgalmat – mondta a tiszt.

Mint azt a Bors megtudta, egy nő nem adta meg az elsőbbséget, és oldalról beleszaladt egy másik gépjárműbe. Ennek az lett a következménye, hogy egy szemből, szabályosan haladó autó frontálisan nekiütközött az egyik kocsinak. Az egyik autó az oldalára borult, de abból a sofőr ki tudott szállni, akárcsak a balesetet okozó hölgy. Egy vétlen sofőr viszont sokkot kapott, és szinte mozdulatlanul a volán mögött maradt. Szebasztián munkatársai megállapították, hogy szerencsére csupán a nyaka rándult meg.

Ki kellett segítenünk a gépjárműből. Az egyikünk elvégezte az elsősegélynyújtó képzést, ezért tudta, mit kell tennie – emlékezett vissza Szebasztián.

– Mivel észrevettük, hogy az oldalára borult kocsiból ömlik az üzemanyag, gondoskodtunk az autók áramtalanításáról is, nehogy felrobbanjanak – tudatta a bv-alkalmazott.

A műveleti egység tagjai tulajdonképpen a BVOP elit alakulatához tartoznak. Feladatuk a foglyok börtönön kívüli szállítása és kísérése, többek között akkor, ha a rabokat kórházba, egy másik börtönbe, vagy bíróságra kell eljuttatni. Ugyancsak ők verik le az esetleges börtönlázadásokat, igaz, ezek nem jellemzők Magyarországon.

Szebasztián egyébként korábban a börtönben is mentett már életet.

– Egy fogvatartott a zárkájában felgyújtotta a matracát. Amikor észrevettem, hogy az ajtón füst áramlik ki, kihoztam a rabot – mesélte. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716683_auto_resized.jpg
origo.hu

G.w.M nyilvánosan alázza Kulcsár Edinát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22389_resized.jpg?avcount=1701273911
origo.hu

Lebukott Krausz Gábor és új párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16715605_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Sírva hívott fel a peronról" - megszólalt az anyuka, akinek a gyermekét kidobták a vonatról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716715_auto_resized.jpg
ripost.hu

Feketébe borult Stohl András oldala: gyászol a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16718919_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Késes támadást követtek el egy lengyel iskolában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22390_resized.jpg?avcount=1701273911
origo.hu

Rékasi Károly dührohamot kapott, önmagából kikelve ordibált VIDEÓ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16715170_auto_resized.jpg
travelo.hu

2000 diák és tanáraik is ingyen korcsolyázhatnak a főváros jégfolyosós pályáján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22387_resized.jpg?avcount=1701273911
vg.hu

A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22032_resized.jpg?avcount=1701273911
life.hu

Csoda összetevőkből állította össze legújabb termékcsaládját a kozmetikai cég(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1701273911
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22204_resized.jpg?avcount=1701273911
life.hu

A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/EHjOTPBeaKiYJuJ24MchaG_-zi_9B-y9N0lPNdaXQdI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhMzk4ZGIxOTA0MDRhN2JhNTM5YTFiMGYxNWUwMjhl.jpg
Gyász

"Sosem látja felnőni a fiait" - ikergyermekeket hagyott hátra a téti baleset fiatal áldozata

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/tNNPEoWQtk0WHbedL-xH_Wnz_ONyximay6lI5q2hwUI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwMWM0MDc5OTE4NTRmZDY4MGQ4MzM4YzFhYzQzMDA3.jpg
Aktuális

Szívszaggató búcsú: Egy-egy szál hófehér virággal kísérik utolsó útjára az öngyilkos vaskúti kislányt