Őrület

Azt képzelte, hogy a vagyonát akarják: Mindenkit le akart mészárolni a tatabányai férfi

Bors

Létrehozva: 2022.06.11.

Azon kívül, hogy tudathasadásos elmebetegségben szenved, még drogozott is.

Forrás: Pixabay

Teljesen elborult a férfinak az agya, merényleteket tervezett mindenkivel szemben, akik szerinte a vagyonától akarták megfosztani.

A Tatabányai Járásbíróságon kezdődött a tárgyalás, korábban gondnokság alá helyezték személyiségzavara és tudathasadásos elmebetegsége miatt, ezután úgy gondolta, hogy a vagyonától akarták megfosztani, a gondnokság alatt ugyanis nem rendelkezhetett ingó és ingatlan vagyonáról, valamint a fizetése egy részéről sem.

Ezért az elmebajos, egyébként különböző drogokat fogyasztó férfi elhatározta, hogy minden hivatalos szerven bosszút áll: meg akart ölni rendőröket, bírókat, ügyészeket, gyámügyeseket.

Ezt közölte is a pártfogójával, elmondta azt is, hogy már vett egy katonai gyakorló fegyvert, valamint lőszereket, és egy gépkarabélyt is be akar szerezni, amivel merényletet akar véghez vinni a Kormányhivatalban. Azt mondta, válogatás nélkül, mindenkit meg fog ölni.

Ezek után saját anyját is megfenyegette SMS-ben, és telefonon is, azt mondta neki:

„Te voltál, aki rám küldted a gyámhatóságot, és meg foglak ölni, elvágom a torkod”.

Végül 2021 februárjában nagy mennyiségű dizájner drogot találtak nála.

A Tatabányai Törvényszék közölte, a szerdai tárgyaláson 3 év fegyházbüntetést szabott ki a férfira, ám az ítélet ellen fellebbezett, így az nem jogerős.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek