Az eddig szinte ismeretlen betegség, a Kawasaki-szindróma elsősorban öt évesnél fiatalabb gyermekek betegsége, amely bőrkiütéseket, lázat, megnagyobbodott nyirokcsomókat és néha szív- és ízületi gyulladást okoz. A koronavírus járvány kirobbanása óta világszerte rengeteg gyereknél jelentkezett ez a ritka gyulladásos megbetegedés, akárcsak Alexander Parsons-nál, aki alul maradt élete harcában, és mindössze 8 hónaposan a mennybe költözött.
A gyászoló szülők szülők szeretnénk felhívni a figyelmet erre a ritka betegségre, ami miatt elvesztették gyermekük.
Azt akarjuk elérni, hogy az emberek gyorsan cselekedjenek, hiszen ennél a betegségnél minden perc számít. Szeretnénk ha más szülőknek nem kellene megtapasztalni ezt a mérhetetlen fájdalmat - nyilatkozta Kathryn.
A nyolc hónapos kisfiú családja petíciót írt, amelyben több információt kér a fiuk tragikus halálát okozó betegségről. Kathryn és Jon elmondták, hogy a kicsinél elöszőr megfázásszerű tünetek jelentkeztek, de a szülők legoroszabb rémálma vált valóra, amikor kiderült, hogy Alexander elkapta a koronavírust.
A kicsi állapota gyorsan romlott, pár nappal később szívelégtelenségben elhunyt. A gyászoló szülők csak később tudták meg, hogy a Kawasaki szindróma legsúlyosabb szövődménye a 10. nap táján megjelenő ún. coronaria arteritis, amit a koszorúerek gyulladásos tágulata, szívelégtelenség, szívritmuszavar, szívizomgyulladás, szívbelhártyagyulladás, trombózis vagy szívinfarktus kísérhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.