Tündérszépek 2022

Mravcsik Violetta: Mindig sugárzom a boldogságtól

Létrehozva: 2022.05.15.

A március elseje óta tartó Tündérszépek szépségversenyünk új szakaszába lépett. Az olvasókon van a sor, hogy megszavazzák az ország közönségdíjasát. Ebben az országszerte csaknem 800 versenyzővel induló szépségverseny 22 legszebb hölgye vesz részt, akik közül naponta egyet kiemelten mutatunk be, szavazni azonban bármelyikükre lehet május 26. éjfélig!

Név: Mravcsik Violetta
Lakhely: Etes 
Életkor: 19
Magasság: 164 cm

Csillagjegy: Nyilas
Kedvenc étel: nutellás palacsinta
Kedvenc ital: gyümölcslé
Kedvenc zene: Mama Tetema
Kedvenc parfüm: Tom Tailor

Mravcsik Violetta vagyok, 19 éves. Etesen élek és a salgótarjáni Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola tanulója vagyok. Idén érettségizek. Pincérként tanultam és úgy tervezem, hogy most pincérként fogok elhelyezkedni, aztán meglátjuk mit hoz a jövő. 

Már tavaly is láttam a Tündérszépek versenykiírást, és már akkor is nézegettem, hogy egyszer ki kéne próbálnom magam, ha lesz elég önbizalmam. Most a versenyre a két bátyám, az édesapám és az édesanyám is felhívták a figyelmemet és biztattak. Ez az első verseny, amin indulok. A döntőbe jutásról a környezetemből mindenki értesült. Sokan szurkoltak és most sokan gratulálnak. Én az újságban láttam meg, és különösen meglepett, hogy a zsűri engem választott a megyéből a sok szép lány közül. Nagyon boldog voltam. 

Nem tudom, még, hogy mit hozhat ez a verseny. Örülnék, ha felkérnének modellkedésre. Régóta terveztem egy külön fotózást, de korábban nem volt elég önbizalmam. Szeretem az egyenes hajam, de sokat dob, ha be van göndörítve. Ha tükörbe nézek tetszik a szőkeségem, a kék szemem. Legfeljebb tizenöt percet töltök előtte: egy kis szempillaspirál, egy kis szemöldök igazítás.

Fontosnak tartom az igényes megjelenést, mindig az alkalomhoz illően öltözködést. Szeretem az élénk színeket, és rózsaszínt, szeretem az elegáns holmikat, ritkábban hordok sportosat. Van mikor megfordulnak utánam az utcán, és az jól esik. Az alakomra nem kell különösebben vigyáznom. Úgy tartom tökéletesnek magam, ahogy vagyok. Lételemem a kedvesség, a mosoly, szinte mindig sugárzom a boldogságtól.

Ki legyen a Tündérszépek 2022 közönségdíjasa? Ide kattintva szavazhatsz!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144023_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713544813
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713544813
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713544813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713544813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot