A szeretkezés okozta érzelmi és fizikai kielégülés az egyik alappilére a jó párkapcsolatnak, valamint jelentős módon meghatározza az élet minőségét is. Ugyanakkor a női orgazmus elérése nem olyan egyszerű, ahogy azt a legtöbb film ábrázolja, és rengeteg tévhit övezi a női gyönyört.
A női orgazmust mindig is misztikum, titok és rejtély övezte. A mai napig tabunak számít: nem kérdezünk és nem beszélünk róla. Sok hiedelmet ráadásul annyira meggyőzően építettek fel az idők során, hogy még azok is elbizonytalanodhatnak, akik egyébként járatosak a témában.
A szex és az orgazmus egyáltalán nem jár kéz a kézben.
Az, hogy ennyire nagy hangsúly van az orgazmuson, egyesekben szorongást generálhat, ezért inkább azzal kellene foglalkozni, hogy élvezetes, örömteli legyen az összebújás.
Ha nem a párunkkal egyszerre van orgazmusunk, baj van a szexuális életünkkel
Semmilyen alapja nincs annak az állításnak, hogy a párunkkal egyszerre kell elérni a csúcsra, hangsúlyozza a szexterapeuta. A szakember úgy véli, nem ettől függ, hogy mit jelentünk egymásnak, és hogy jól sikerült-e az együttlét, vagy sem.
Az orgazmus kéz a kézben jár a behatolásos szexszel
Nem minden orgazmus egyforma, és a női orgazmus is annyiféle, ahány nő. A nők ebből a szempontból tulajdonképpen szerencsésebbek is a férfiaknál, akiknél többnyire a pénisz stimulálása az egyetlen útja az orgazmus elérésének. A női orgazmus ezzel szemben lehet csiklói, vaginális, méhszáji, sőt akár ezek mindegyikének kombinációja.
Az orgazmus mindig ugyanolyan
Az orgazmus – csakúgy, mint egy sor más testi funkció – életünk során fejlődik és alakul. A női orgazmus jellege és intenzitása már csak a menstruációs ciklushoz igazodva is hónapról hónapra változhat, élvezetessége és intenzitása emellett a partner függvényében is eltérő lehet, míg bizonyos gyógyszeres kezelések idején vagy nagy stressz alatt nehezebb lehet a csúcsra jutni.
A nők többsége képes a többszörös orgazmusra
Míg az tény, hogy az orgazmus utáni rekreációs fázis a nők esetében rövidebb, mint a férfiaknál, és ezért könnyebben érhetnek el sokszoros orgazmust, az már téves következtetés, hogy ez a jelenség a nők többségénél fennállna. Kutatási adatok szerint ugyanis csak a nők mintegy 15 százaléka él át ilyesmit.
A vibrátor pótolni tudja a szexet
Bár fel lehet vele dobni a szexet, nem helyettesíti a férfiakat, nem éri el ugyanazt az intimitást és élvezetet, mint amit mi az erősebbik nem tud nyújtani
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.